Utánpótlás foci

Az U8-ban 12, az U10-ben 11 csapat mérte össze tudását

hírösép,kupa,u8,u10 SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Kiváló körülmények és pazar időjárás várta vasárnap a csapatokat a Műkertvárosi Sportcentrumban.
Az U8-asok műfüvön, az U10-esek füvön, 2 pályán játszották mérkőzéseiket, ahol már az első pillanattól éles küzdelmeket láttunk, hiszen a csoportban elfoglalt helyezések döntöttek arról, ki játszhatja a később a döntőt, illetve ki ,melyik helyezésért játszhat a másik csoport azonos helyen végzőjével.
Hazai csapataink szerepléséről edzőinket kérdeztük:

U8

Marozsi Gábor edző

,,Eseménydús hétvégén vagyunk túl, hiszen szombaton a 12 csapatos saját rendezésű tornánkon vettünk részt két csapattal, míg vasárnap a kölyökliga első fordulóján voltunk hivatalosak. 
Szombaton összességében jól teljesítettek a srácok és egy kis szerencsével egyik csapatunk akár az aranyéremért is játszhatott volna, ám ez a szerencse ezen a napon elpártolt tőlünk. Küzdésből jelesre vizsgázott mindenki, ám a csapatjátékban és a labda nélküli mozgásban még láttam hiányosságot. Ismét örömmel tölt el, hogy fiatalabbak is szerepeltek a tornán közöttünk és kivétel nélkül mind helytálltak. 
Vasárnap két mérkőzésünk volt és látszott a csapaton, hogy előző nap is komoly mérkőzések voltak a lábakban és hamarabb el is fáradtunk, ezáltal sokszor rossz döntést hoztunk. Két győzelemmel indítottuk a ligát, ám teljesen elégedett nem vagyok a látottakkal, hiszen keveset látok vissza a pályán a megbeszéltekből és a gyakorolt dolgokból, de azon vagyunk, hogy ezen hétről hétre javítsunk és biztos vagyok benne, hogy fogunk is.
Gratulálok minden játékosnak!!!"


Csapat tagjai: Kiss Iván, Józsa Milán, Kalló Milán, Kis Barnabás, Csernus Bálint, Dörnyei Milán, Berta Botond, Tóth Benett, Kiss Mátyás, Bera Máté, Beke Máté, Pintér László, Baranyi Áron, Lévai Zalán, Elek Bence. 

Végeredmények - U8

1. Jászfényszaru VSE
2. Budapest Honvéd
3. FTC
4. Kecskeméti LC
5. Pécsi MFC
6. SC Hírös-ÉP sárga
7. Békéscsaba 1912 Előre
8. Méhecskék SE
9. MTK
10. SC Hírös-ÉP kék
11. Félegyházi TSI
12. Mészöly Focisuli SE
 
Részletes eredmények:
 

U10

Nagy Szabolcs edző

,,A szezon első megmérettetése elé néztünk az U10-es csapatunkkal. Srácokkal előzetesen sokat gyakoroltunk az új környezetben, hiszen ezen korosztály már 5x2m-es kapura játszik 35x55m pályán 6+1-es felállásban.
Srácok szerencsére meglepően gyorsan alkalmazkodtak, aminek jeleit már az edzéseken láttam. Csoportban a Szanda Focisuli SE, Mészöly Focisuli SE, Jászfényszaru VSE, Félegyházi TSE csapataival mérkőztünk meg és a 4. helyen zártunk. Helyosztó mérkőzésen a városi rivális KLC csapatán tudtunk felülkerekedni 1-0 arányban és így a 11 csapat közül a 7. helyen végeztünk.
Legjobb hazai játékosnak Szomjú Santiago lett megválasztva.
Gratulálok a csapatnak, már várjuk a következő kihívást."
 

Végeredmények - U10

1. Szanda Focisuli SE
2. Békéscsaba 1912
3. FTC
4. Mészöly Focisuli SE
5. Főnix Gold Fc
6. Jászfényszaru VSE
7. SC Hírös-ÉP
8. KLC
9. Paksi FC
10. Félegyházi TSI
11. PMFC
 

Videó

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak