
U8/U9 Véget ért a Kölyökliga
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2019.06.17. •
Pelikán István beszámolója:
,,Már-már hagyománynak mondható, hogy a Hírös-Ép korosztályos csapataival és szülői kíséretével rendszeresen látogatjuk a Groupama Arénát a válogatott mérkőzések miatt. Márciusban a horvátok, míg június 11-én a walesi válogatott ellen sikerült kiszurkolnunk a hazai győzelmeket. Több szempontból is nagyon hasznosak és értékesek ezek a mérkőzések, hiszen a fiúk láthatják, hogy hova lehet eljutni, milyen fergeteges hangulatban lehet futballozni, illetve olyan nagy neveket láthattak élőben, mint például Gareth Bale, vagy éppen a horvát Luka Modric, Ivan Rakitic, Mario Mandzukic és még sorolhatnám a nagyobbnál nagyobb neveket. A válogatott jó teljesítményének köszönhetően teltházas mérkőzés volt, így nem is volt egyszerű a jegyfoglalás. Úgy gondolom a legjobb helyről tudtuk megfigyelni a meccset, mivel a Carpatian Brigade szurkoló tábor mellől segítettük a szurkolást és hajszoltuk a győzelembe a magyarokat, ami külön nagy élmény volt a srácoknak. Következő hazai megmérettetés egy eléggé presztízs meccsnek ígérkezik a szlovák válogatott ellen, amit szintén élőben szeretnénk majd végig követni."
Hajrá Magyarok! Hajrá Hírös-Ép!
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…