Utánpótlás foci

Újabb győzelem az U14-es bajnokságban!

koos,kovrig,csordas,nagyzsolt

Az U13-as csapat egy újabb sikeres hétvégéjének összefoglalója.

Koós Károly értékelése a hétvége eseményeiről:
„Újabb mozgalmas hétvégén van túl U13-as csapatunk. Az októberi melegben vasárnap délelőtt-kora délután Kiskőrösön játszottunk a Bozsik-program újabb fordulójában a már megismert csapatokkal, 15 perces mérkőzéseken. Tudtam, hogy másnap délután bajnoki meccs vár a fiúkra, így egyenletes terheléssel mindenki 45 percet játszott a nap folyamán.
Láttam nagyon jó teljesítményeket, ezen a napon Horváth Dani „Scholes” megállíthatatlan volt, ezért a nap végén megérdemelten vehette át a csapat legjobbjának járó ajándékot. A többiek is kitettek magukért, bár az első meccseken még fáradtak voltak a fiúk – két héttel ezelőtt ugyanilyen eredményeket értünk el – ez a nap megint lehetőséget teremtett a gyakoroltak alkalmazására. Mindenki jól érezte magát, külön öröm, hogy teljes létszámmal utazhattunk. A teljesség kedvéért az eredmények:”

SC Hírös-Ép – UFC Kecskemét 0:0
SC Hírös-Ép – Szanda Focisuli 0:1
SC Hírös-Ép – Kiskőrös 6:0
SC Hírös-Ép – Bácsalmás 1:1
SC Hírös-Ép – DAFC 5:0
SC Hírös-Ép – SZEOL 4:0

Csapatunk: Lehotai Ákos (kapus), Zoboki Krisztián Spencer (kapus), Mák Péter, Sebestyén Barna, Gyenes Róbert, Szabó Benedek, Szűcs Szilárd, Keindl Kristóf, Czumbil Mihály, Selmeci Márk, Kovács Martin, Diószegi Kristóf, Dömötör Zsolt, Horváth Dániel „Scholes”, Kárpáti Ákos, Fleig Áron


U14-es bajnokság:
„A vasárnapi fárasztó torna és utazás után hétfőn következett az U14 bajnokság harmadik fordulója, ahol egy újabb 2005-ös születésű csapat – a Mercedes-KLC „A” csapata fogadott bennünket a Széktói Stadion műfüves pályáján.
Kíváncsi voltam hogyan mozognak majd a fiúk az előző nap után és a szokásosnál esetleg kissé fáradtabban mire mennek az ellenféllel. A mérkőzést mi kezdtük, de egy azonnali labdavesztés után az ellenfél a mérkőzés első támadásából megdöngette a kapufánkat. Szerencsére a fiúk összekapták magukat és a legtöbb időt a másik térfélen töltötték támadásban, néha-néha labdát vesztettünk, de a mérkőzés egyenletesen zajlott. Ebből Szűcs Szilárd mozdította ki a társaságot, amikor a 4. percben a büntetőterület széléről, középről egy gyönyörű lefordulás után a hálóba lőtt.

Továbbra is mi maradtunk támadásban, főleg a megelőző labdaszerzésekben jeleskedtünk, a passzjátékunk is rendben volt, bár sokszor hátrafelé mozogtunk. Az ellenfél nem tudott mit kezdeni a lelkesedésünkkel, néha helyzetbe került, de vagy tisztáztunk, vagy mellé-fölé lőtték a labdát. A jó ütemű szerelésekkel eltüntettük a korkülönbséget és az esetleges testfelépítés különbségét is.

A 34. percben egy nagyon szép átadást követően Szabó Benedek átszlalomozott mindenkin és a kapust is becsapva a hálóba lőtt. Az átadást Keindl Kristóftól kapta.
A szünet előtt az ellenfél is betalált egy szépen kijátszott akció után (betörtek a hátvédeink mögé), így egy gólos előnnyel mentünk a szünetre.
A szünet után az ellenfelünk rákapcsolt, a srácainkon már látszott a fáradtság. Ennek ellenére a 44.percben Mák Peti bátran előretört és egy nagyon pontos labdát játszott a leshatárra Gyenes Robi elé, aki nem hibázott és a hosszú alsóba lőtte a labdát.

A 61.percben megnyugodtunk – talán túlzottan is – amikor Kovács Martin szemfülesen lecsapott egy eladott labdára és a hálóba lőtt.
A következő 10 percben csak kapkodtuk a fejünket. A Mercedes csapata folyamatosan támadott, nekünk még a kidobások sem sikerültek, a hátvédeink néha nézték, ahogy az ellenfél betör a büntetőterületre, már a megelőző szerelések sem mindig sikerültek. Ennek a gyengébb időszaknak eredménye volt, hogy az ellenfél egy gólra feljött, amikor a 62.és a 72.percben szépen kijátszott támadások után a hálónkba lőtt.

A megnyugvást Kárpáti Ákos hozta el a 74.percben, amikor az ellenfél újra eladta a labdát hátul és a kapust is kicselezve eredményes volt. Innen már nem forgott veszélyben az újabb győzelmünk.
Néha döcögött a játékunk, de szebb és eredményesebb passzjátékunknak köszönhetően ismét győztesen jöttünk le a gumiról.
Újra gratulálni tudok a srácoknak a győzelemhez!”

Mercedes-KLC „A” – SC Hírös-Ép 3:5

Gólszerzőink: Szűcs Szilárd, Szabó Benedek, Gyenes Róbert, Kovács Martin, Kárpáti Ákos
A győzelemmel a bajnokság 5. helyére léptünk fel.

A mérkőzésen játszottak: Lehotai Ákos (kapus), Zoboki Krisztián Spencer (kapus), Mák Péter, Sebestyén Barnabás, Szabó Benedek, Dömötör Zsolt, Szűcs Szilárd, Gyenes Róbert, Czumbil Mihály, Selmeci Márk, Kovács Martin, Kárpáti Ákos, Diószegi Kristóf, Keindl Kristóf

Hiányzók: Horváth Dániel „Scholes”, Fleig Áron
Edzők: Koós Károly, Kovrig Ákos, Csordás Csaba, Nagy Zsolt

A következő mérkőzés időpontja október 14, 10.00 óra, Műkertvárosi Sportcentrum, ahol a gólt még nem kapó, listavezető Kiskunfélegyháza „A” csapatát fogadjuk.

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak