Utánpótlás foci

U9 hibátlanul kezdett a Titánium Ligában

U19,2012,marozsi SC Hírös-Ép

Marozsi Gábor, U9-es csapatunk edzője így látta a találkozókat

,,A hétvégén elkezdődött a Titánium Liga számunkra is Egerben és egyből egy kiélezett meccsen találkoztunk a Kisvárda csapatával. Ellenfelünk keményen játszott az elsőtől az utolsó percig ellenünk és nem is volt könnyű felvenni a versenyt velük. Szerencsére gyorsan sikerült vezetést szereznünk, amely számunkra is önbizalmat adott. A mérkőzésnek voltak periódusai, amikor Mi és volt amikor Ők irányították a mérkőzést, de végig egy kiélezett, izgalmas találkozón vehettünk részt. 
Végeredmény: 
SC Hírös-Ép 6-2 Kisvárda
 
A következő mérkőzést a Szolnok csapatával vívtuk, ahol úgy éreztem, hogy kicsit könnyelműen vettük ellenfelünket a tabellán elfoglalt helyezése miatt. Az első félidőben sajnos árnyéka voltunk önmagunknak, amelyet az ellenfelünk ki is használt és Mi futottunk az eredmény után, így a félidő 3-3 volt. A szünetben átbeszéltük a hibákat, kicsit változtattunk a sorokon és egy teljesen más csapatot lehetett látni a második félidőben. Szebbnél szebb támadásokat alakítottunk ki és fejeztünk be góllal, volt aki Puskás díjas gólt is szerzett majdnem egész pályáról.
Végeredmény:
SC Hírös-Ép 11-5 Szolnok
 
Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, jó játékot produkálva sikerült mindkét találkozón győztesen elhagynunk a pályát. Sok kiemelkedő teljesítményt láttam a nap folyamán és volt olyan is aki az első meccsen nem nagyon találta önmagát, viszont a második mérkőzésen kimagasló teljesítményt nyújtott. Gratulálok a csapatnak!"
 
Játékosok: Bakó Dorián, Kubránszky Attila, Marte Miron, Bencze Milán, Lévay Samu, Bertus Lóránt, Benda Levente, Kovrig Martin, Schvéder Miklós, Meleg András
 
Hajrá HÍRÖS-ÉP!
 
 
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…