Utánpótlás foci

2013-as csapatunk ezüst éremmel tért haza Délegyházáról

nagyszabolcs,2013,U9 SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

U9-es csapatunk sem tétlenkedett a négy napos szünetben, hiszen március 14-én, Délegyházára utaztak a XI. BlazePod Cup-ra.
Az 5 csapatos tornán 4x 20 percet játszva, végül veretlenül szereztek ezüst érmet.
 

Nagy Szabolcs edző

,,Nyolt játékossal érkeztünk a megmérettetésre, ahol a szabályoknak megfelelően 4+1-ben küldtem fel a gyerekeket a pályára.
Nagyon vártuk már ezt a kihívást, hiszen sajnos az előző tornát amire készültünk, a szervezők egyéb okokra hivatkozva lemondták.
Szerencsére egy hiányzót leszámítva teljes kerettel tudtunk elutazni, ami magabiztosságot adott a csapatnak. Négy együttes ellen küzdöttünk meg, ami ugyan elsőre kevésnek tűnik, de a srácoknak a 20 perces játékidő komoly terhelést jelentett.
Első és utolsó meccsünk kapott gól nélküli, nagy arányú győzelmet hozott, de igazán a második és a harmadik mérkőzés jelentett feladatot a számunkra. Ez a két összecsapás döntetlennel zárult, ami nem csak az eredményből adódóan szolgáltatta utolsó percig az izgalmakat. Remek megoldásokkal rukkoltunk elő mind támadásban, mind védekezésben. Az elvárható technikai és taktikai elemeket megnyugtató magabiztossággal hajtották végre a srácok, csak sajnos a "sablonos" játékhelyzeteket nem sikerült kellő eredményességgel megoldani. Gondolok itt a támadásbefejezésekre, ahol passz helyett lövést (ez a gyakoribb), vagy lövés helyett passzt választottak a srácok...helytelenül.
Ezekben a játékhelyzetekben kell még sokat javulnunk, amihez elengedhetetlenül fontosak az ilyen mérkőzésszituációk.

Végezetül ezüstéremmel és veretlenül zártuk a tornát. Büszke vagyok a srácokra, köszönjük a meghívást, örülünk minden lehetőségnek. "
 

A csapat tagjai: Szomju Santiago Richie, Katona Zalán, Kósa Zalán, Garaczi Bence, Máriás Levente, Pál Ádám, Verebes Álmos, Lévai Áron

Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak