Utánpótlás foci

Két jó iramú mérkőzésen fejlődhettek a srácok

hirosep,U8,2013,keresztes SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Hétvégén U8 korosztályunk Egerbe utazott a Titánium Liga soron következő fordulójára.

Keresztes Zoltán edző beszámolója

 
,,Első ellenfelünk a hazai csapat volt. Az elején kicsit döcögősen indult a játék és a félidő végén minimális előnnyel tudtunk fordulni. A második játékrészben kiütközött a két csapat közötti különbség: a rengeteg kimaradt helyzetünk mellett több gólt sikerült az ellenfélnek berámolnunk. A sok eladott labdánkból kettőt az ellenfél gólra váltott és még kétszer rúgtak szép gólt, mi összesen nyolcszor vettük be a kapujukat.
A második meccsen a Diósgyőr ellen játszottunk. Nagyon ügyes, agresszív, jól képzett csapatról van szó, de amíg bírjuk szuflával addig partiban vagyunk Velük. Ez most is így volt, de a félig hazai csapatnak finoman szólva is lejtett a pálya. Az első 15 percében meg nem adott szabadrúgások, durva szabálytalanságok figyelmen kívül hagyása és még egy meg nem ítélt büntető is az ellenfelünkkel volt. Hiába is mondtam volna a srácoknak, hogy csak a játékkal foglalkozzanak, mert annyira látványos és szükségtelen volt a részrehajlás. A második félidőre a sok ütközés és harc megviselte a srácokat, elfáradtak és sorra alakította ki a helyzeteket az ellenfél, sokat gólra is váltottak. Míg mi kevesebbszer kerültünk helyzetbe és a befejezésre rendre lefogyott az erőnk. 
A fiúk remekül hajtottak egész nap, sok hasonlóan erős meccsel még jobban tudnak fejlődni! Hajrá srácok, hajrá HÍRÖS-ÉP!"
 
A csapat jelenlévő tagjai:
Budai Soma Bercel, Kubránszky Gergő, Molnár Bence, Garaczi Bence, Szomju Richie Santiago, Lévai Áron, Verebes Álmos Árpád 
 
Edző: Keresztes Zoltán
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 
 
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…