
U19: Négy gól, három pont,…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2017.05.15. • •
Koós Károly:
Vasárnap Budapestre szólított bennünket a Kölyökliga következő fordulója. Az U8-s korosztály szerette volna feledtetni a kiskunhalasi forduló kisiklását, ami maximálisan sikerült is ezen a délelőttön.
Nehezen indult a nap. Mind a műfű, mind a ragyogó napsütés, kemény feladat elé állított bennünket, legalább annyira, mint maguk a mérkőzések. Nehéz volt a helyes út irányába terelni a srácokat, szívesebben játszottak volna önfeledten és szabadon a májusi napsütésben.
Ám végül mégiscsak sikerült a Kelen SC ellen sikerrel indítani a napot. Aztán ahogyan telt, múlt az idő, úgy lendültünk bele mi is a játékba. Motiváltabban, összeszedettebben játszottunk. Voltak olyan srácok is, akiknek ekkortájt sikerült végre megérkezniük játékukkal és megmutatták mire is képesek. Így fordulhatott elő, hogy tetemes hátrányunkat elkezdtük ledolgozni egy nagyon jó csapat ellen. Ez a csapat nem volt más, mint a Fradi. Akár honnan is vizsgálódunk, a Fradi az mindig Fradi marad, ezért a döntetlen egy igencsak reális eredmény.
Az utolsó meccsünkön a vártnál könnyebb győzelmet arattunk, a fáradóban lévő Eger SE fiai ellen. Lehetett sorokat cserélni és a mérkőzés második félidejében, már kapusunk is helyet cserélhetett egyik mezőnyjátékosunkkal.
Így a megszerzett hét pont azt jelenti, tapadunk továbbra is az élmezőnyre.
Eredmények:
Kelen SC – SC. Hírös-Ép 2:4
FTC – SC Hírös-Ép 3:3
SC Hírös-Ép – Eger SE 9:2
A csapat tagjai:
Erdős Rómeó, Csordás Zoltán, Csorba Olivér, Kaldenecker Ármin, Kis Csaba, Kristófik Dániel, Gömöri Ádám, Nagy Balázs, Polyák Andor, Makai Bendegúz
Edzők: Koós Károly, Keresztes Zoltán
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…
2025.03.11.
2025.03.08. szombaton elstartolt az U19 Északi csoportja…
2025.02.22.
Partnercsapatunk, a Szanda Focisuli szervezésében…
2025.02.17.
Javában zajlik a felkészülés a serdülő csapatainknál…
2025.02.16.
2025.02.12.
A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…