Utánpótlás foci

Maczelka Gábor értékelte a tornán látottakat

hirosep,maczelka SC Hírös-Ép

,,2021.10.23-án délután Jászfényszarun vettünk részt focikupán, a „Tisztelet a bátraknak!” elnevezésű rendezvényen. Játékosaink a torna nevéhez hűen bátran, hősiesen léptek pályára a mérkőzéseken. Mint utólag kiderült, egy elég erős csoportba kerültünk. A csoportmeccsek utáni keresztbejátszás során minden helyosztó mérkőzésen a mi csoportunkból lévő csapat adta a győztest.
 
Első mérkőzésen a Gyömrő ellenfelei voltunk, két kapott góllal indítottuk a meccset. Utána sikerült észbe kapnunk és szép támadásokkal gólokig jutottunk el, végül sikerült megfordítani is a mérkőzést. A következő három mérkőzésen hasonló játékerővel rendelkező csapatok játszottak, A SZAC, a Jászfényszaru és a Göd csapata is erős, masszív játékot mutattak. Ezeken a meccseken csak az a csapat tudott nyerni, aki kihasználta azt a kevés helyzetet, amit sikerült kialakítani. A végső győztes, gödi csapat ellen végig vezettünk a találkozón, a mérkőzés hajrájában tudott egyenlíteni ellenfelünk, ezáltal nem maradt esélyünk az elődöntőbe kerülni.
 
A csoportban a 3. helyen végeztünk, a keresztbejátszás során a RAFC csapatával játszottunk. Ezen a meccsen már tudtam több játéklehetőséget biztosítani azoknak a gyermekeknek is, akik a korábbi meccseken kevesebb játékpercet kaptak. Ezen volt helyünk támadásokat vezetni, egyéni akciókkal, cselekkel, jó összjátékokkal eljutottunk az ellenfél kapujáig, ahol rendre gólra is tudtuk váltani mezőnyfölényünket.
Meg kell még említenem, hogy eme hősies nap emlékére néhány játékosom emberfeletti teljesítmény nyújtott. A csapatom több, mint fele a délelőtti programban is részt vett vagy az U9-es csapat versenyén vagy az U7-es csapat korcsoportjában, akik szintén nagyon jó eredményeket értek el a kupán.
Csapatonként a felkészítő edzők egy játékost választhattak, akik ajándékban részesültek a teljesítményüknek köszönhetően, ismét több jelentkezőt tudtam volna sorolni, végül Verebes Álmosra esett a választásom.
Összességében az egész csapatnak hatalmas gratuláció jár!!!"
 

A csapat tagjai: Csehó Botond, László Mátyás, Lévai Áron, Pál Ádám, Ragályi Kristóf, Szula László, Verebes Álmos, Csernus Dávid (2015), Vörös Tamás (2015)

Felkészítő edzők: Maczelka Gábor, Nagy Szabolcs, Marozsi Gábor, Gréczi Gábor, Kormos Dávid

 A mérkőzések eredményei:

SC HÍRÖS-ÉP - UFC Gyömrő 5-3

1908 SZAC Budapest - SC HÍRÖS-ÉP 0-0

SC HÍRÖS-ÉP - Jászfényszaru VSE Fehér 0-1

Gödi SE - SC HÍRÖS-ÉP 1-1

SC HÍRÖS-ÉP - RAFC 6-1

Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak