
U8/U9 Véget ért a Kölyökliga
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2023.03.06. • •
2023.02.26-án, az Izsáki Sportcsarnok adott otthont az idei utolsó saját rendezésű téli tornánknak. Az U7-es korosztályban 12 csapat nevezett, melyből kettőt mi képviseltünk.
Remek lehetőség volt ez ismételten a gyerekeknek, hogy egész nap focizhassanak és élvezhessék a játékot. Senki nem ment haza üres kézzel, minden résztvevő egy kis emlékérmet kapott, sokaknak az első, ami különösen nagy örömött jelentett számukra.
Két hatos csoportot alaktottunk ki, amely után a helyezések alapján egyből következtek a helyosztók. Az elején is látszódott, hogy a Göd csapata komoly játékerőt fog képviselni a tornán. Egyedül a mi kék csapatunk tudott pontot szerezni tőlük, ráadásul 3-1-es arányban vezettünk is. Ez a döntetlen később a döntőbe került, hiszen egyik csapat sem hibázott többet, de a gödiek jobb gólarányuknak köszönhetően megnyerték a csoportjukat. A másik csoportban is végig nagy csata zajlott a helyekért, de végül a félegyháziak tudtak felülkerekedni a többieken.
Remek mérkőzéseket és megoldásakat láthatott a kilátogató pubilkum, köszönjük minden résztvevőnek, szurkolónak, nézőnek.
További eredmények
https://www.meinturnierplan.de/showit.php?id=1674221135
Gréczi Gábor edző értékelte a tornán látottakat
SC HÍRÖS-ÉP tagjai: Pintér László, László Ádám, Balogh Zalán, Lévai Zalán, Tóth Benett, Elek Bence, Börönte Dávid, Kocsis Nimród, Tótiván Ádám, Trungel József, Spitzer Tibor, Lantos Patrik
A tornán a Kecskeméti TV is kint járt, az erről készült videót lentebb megtekinthető!
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…