Utánpótlás foci

Kecskeméti csapatokkal mérkőzhettünk meg

U11,Bozsik,NagySzabolcs SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Nagy Szabolcs edző

,,A szezon második Bozsik programjára látogattunk a gyerekekkel, és a többi kecskeméti székhelyű együttessel kerültünk egy csoportba, akik az UFC, KLC és a KTE csapatai. Első mérkőzésünkön az UFC ellen mezőnyben végig domináltunk, de meggyűlt a bajunk a góllövéssel. Antal Marcell, aki az utóbbi időben a csapat gólfelelőse a kapussal szemben rendre rossz megoldást választott, így 0-0 eredmény született a 18 perces találkozón. Igazából sok javítani való nem volt a játékon, mert nagyon ügyesen mozogtak a fiúk, ami szerencsére kitartott a KLC ellen is. Arra a találkozóra Antal Marcell már a góllövő formájában vágott neki, aminek köszönhetően megnyertük a meccset 2-0-ra. Az utolsó csoportmeccsen a védelmünk már nem zárt annyira jól, így a KTE sajnos viszonylag könnyen felülkerekedett rajtunk. Az addig csepergő eső intenzívebbre váltott, így ennek köszönhetően idő előtt befejeződött a program. Megdicsértem a srácokat, hiszen támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk. A mai tornán Antal Marcell teljestmenye lett a kiemelve."
 

A csapat tagjai: Máriás Levente, Túri Zsolt, Farkas Artúr, Técsi Balázs, Szomjú Santiago, Csernus Tamás, Antal Marcell, Kósa Zalán
Kiemelve: Antal Marcell

Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…