
Ezüst színű tél
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2018.02.28. • •
Koós Károly értékelése a hétvégi szereplésről:
„A 2006-s korosztály dupla megmérettetésre készülődött. Az egyik fele a csapatnak Törökbálintra míg a másik fele a Football Factor nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornára utazott.
A Vasas Kubala Akadémia megrendezésében sorra kerülő tornán igen impozáns mezőny jött össze. A 16 nevezett klubbot négy csoportba sorolták. Érdekes volt a kettő pálya elosztása és az 5x2-s kapu teremben, futsal labdával, mely gólgazdag és fordulatos mérkőzéseket vetített előre.
A legények remekül helytálltak, amíg bírták erővel. Győzedelmeskedtek a SZEAC ellen, majd a Pest Megyei Alközpont ellen és szoros meccsen, de alulmaradtak a szerb Vojvodina ellen.
A negyed döntőben a halál csoport első helyezettje várt ránk, azaz a rendező klub, a Vasas KA. A fiúk remek mérkőzésen diadalmaskodtak és ezzel a legjobb négy csapat közzé jutottak. Itt viszont megállt részünkről a tudomány, a srácok kegyetlenül elfáradtak, így az utolsó mérkőzésünknek szakmai értéke már nem volt.
A felelősség közös, muszáj erősebb inger mellett edzeni és komolyabb terhelést generálni a feladatokban.
Mégis jó volt most ott lenni, kecskemétinek lenni, örülni egy - egy siker vagy épp bánkódni a rosszabbul sikerült meccs után. A régi szép időket idéztük vissza, a negyedik hellyel mi a magunk módján, de bajnokok lettünk.”
A csapat tagjai:
Makádi Martin, Hajnal Norbert, Szabados Levente, Visinka Valentin, Szegedi Levente, Kárpáti Ákos, Sebestyén Barnabás, Szabó Bence
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.