Utánpótlás foci

Szombaton Kiskunhalason járt az U8 korosztály a III. Szilády - Infotéka felkészülési tornán

keresztes,U8,2013,hirosep SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Keresztes Zoltán beszámolója

,,Ezen a napon a játékunk képéről nehéz pozitívumot írni. Rögtön az első mérkőzésen a házigazdákkal játszottunk. Hamar sikerült vezetést szereznünk, de tudtuk, hogy a Szilády nem gyenge csapat, ennek megfelelően kiegyenlített és döntetlennek kinéző meccset játszottunk egészen addig, amíg kétszer is sikerült labdakihozatalnál az ellenfélnek passzolni a labdát. Ők pedig, köszönték szépen és éltek is az ajándékkal. Következő ellenfelünk a gyömrői csapat volt. Intő jel lehetett, hogy ők döntetlent játszottak közös csoport ellenfelünkkel. Ez volt játékunkban a mélypont, mintha a srácok többsége teljesen elfelejtette volna az alapokat, amiket edzésen gyakoroltunk. Csak nyomoztuk a labdát szinte végig, ennek eredménye sima győzelem az ellenfélnek. Ezek után a 7-9. helyekért játszhattunk.
Első helyosztón egy a mezőnyből kiemelkedő képességű játékos vert meg minket, cselezésben, gyorsaságban, agresszivitásban sem tudtuk felvenni velük a versenyt. Három kialakított helyzetéből egy gól lett, s hiába szegeztük őket a végén hosszú percekre a kapujukhoz, megúszták. Az utolsó mérkőzésen a mezőny jelenlegi leggyengébb csapata ellen sikerült nyerni. Igaz, hogy szinte alig értek fel a mi kapunkhoz, mégis találtak egy gólt. Mi szinte percenként kerültünk gólhelyzetbe, de csak összesen háromszor zörgettük meg a hálót.
Igaz, hogy a csapatjáték ezen a napon nem működött, de mindenkitől voltak remek egyéni megmozdulások. Mindenki kipróbálhatta magát minimum két poszton, egyet az edző jelölt ki, egyet a játékos választhatott. Látszik, hogy miben kell fejlődnünk, hogy fejlődni tudjunk. Biztos vagyok benne, hogy meg is teszünk ezért minden tőlünk telhetőt!"
 

A csapat tagjai: Budai Soma Bercel, Kubránszky Gertgő, Lévai Áron, Molnár Bence, Szomju Richie Santiago, Ujszászi Levente, Verebes Álmos Árpád

Edző: Keresztes Zoltán

Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak