
Ezüst színű tél
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2018.11.22. • •
„Mozgalmas hétvégén vagyunk túl, szombaton Marozsi Gábor vezetésével a 2008-as korosztály Pesten járt a Dunamenti gyermekliga utolsó fordulóján és , ha már ott voltak meg is nyerték azt. A vesztett pontok számának tekintetében az U11 őszi bajnoka az SC Hírös-Ép Kecskemét lett, ami hatalmas elismerés a korosztályunkon belül. A sor folytatódott a vasárnapi kiemelt „B” Bozsik programmal a Műkertben és a nap végére még a magyar válogatott mérkőzés is bele fért a repertoárba.
A 2008 és a 2010-es szülők közösen összefogva a két korosztály sikeres szereplésének jutalmául az év végére tervezett egy közös meccsnézést a srácokkal. Arra jutottunk, hogy a múltkori ferencvárosi turné sikereire lehet alapozni, viszont szeretnénk (ahogy a pályán is) egy szinttel feljebb kerülni. Így jött az ötlet, hogy kiszurkoljuk a válogatott utolsó hazai sikerét ebben az évben. A lebonyolítás szerencsére zökkenőmentesen alakult, de a jutalomnak itt még nem volt vége a mérkőzés előtt még a játszóházba is elvittük a gyermekeket, hiszen ők is kitettek magukért egész évben, így maximálisan meg voltunk elégedve velük és ezt ebben a formában köszöntük meg nekik. Hazai győzelem, kapott gól nélkül és 20 boldog gyerek illetve 20 büszke felnőtt, így tudom jellemezni a tegnapi napunkat.”
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.