
U8-as menetelés az ország…
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2019.09.19. • •
Marozsi Gábor összefoglalója:
„Megkezdtük a Kölyökliga szereplésünk a 2009-es korosztállyal is és úgy érzem jobb kezdést el sem tudtunk volna képzelni.
Első mérkőzésünkön egyből egy jó erőkből álló Mészöly Focisulival néztünk farkasszemet, akikkel egy végig kiélezett csatát tudunk vívni. Mindkét oldalon voltak helyzetek, de talán nálunk szebbem kidolgozott akciókat lehetett látni és több 100%-os ziccert tudunk kihagyni. A mérkőzés végig kiegyensúlyozott volt, így a találkozó is csak az utolsó 7-8 percben dőlt el, ahol nem adtunk esélyt ellenfelünknek még a térfelükről kijönni se. Szerencsére az erőnlétünkkel nem volt probléma, talán ez is segített minket, hogy a végén még rátudtunk tenni egy lapáttal, amikor az ellenfél már elfáradt.
Végeredmény: Hírös-Ép 4-1 Mészöly Focisuli
Második meccsen a Kelen csapatával találkoztunk, akiket lebecsültünk az elején és "tötyi-mötyi" tempóval és hozzáállással futballoztunk. Meg is lett az eredménye, hiszen Ők szereztek vezetést egy szépségdíjas szabadrúgás góllal. Fejbe mindenki összekapta magát a kapott gól után és akárcsak az előző meccs végén, itt se engedtük ki ellenfelünk még a saját térfeléről sem és egy szép és magabiztos játékot produkálva nyertük meg a mérkőzést.
Végeredmény: Hírös-Ép 5-2 Kelen
Összességében nagyon elégedett vagyok a fiúk szereplésével, úgy láttam Mindenki odatette magát és a legjobb játékát próbálta nyújtani. Nyilván teljesen elégedett nem vagyok, hiszen voltak hiányosságok bizonyos szituációkban, de azon vagyunk, hogy ezeket a jövőben kijavítsuk. Az viszont külön öröm volt számomra, hogy azok a játékosok, akik kisebb "gödörben" voltak az utóbbi időben, ma húzó emberei voltak a csapatnak. Gratulálok a srácoknak, remekül fociztak ma!”
A csapat tagjai: Vincze Levente, Nagy Balázs, Makai Bendegúz, Kincses Károly, Csorba Olivér, Csordás Zoltán, Sinka Milán, Kis Csaba, Kristófik Dániel, Gömöri Ádám, Lévay Máté.
Edzők: Marozsi Gábor, Kitl Zoltán, Kerpits Ferenc, Fehérvári Noémi
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2023.12.05.
A 2023-24-es évad őszi évértékelőjét tartottuk a…
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…