Utánpótlás foci

Remekeltünk a VII. Voyage Kupán

2010,hajer,marozsi,kerpits SC Hírös-Ép

Marozsi Gábor beszámolója:

,,A VII. Voyage Kupán az első akadályát még az előző héten sikeresen teljesítettük, amikor a selejtező torntát megnyerve bejutottunk a legjobb 8 közé, a döntőbe. A nemzetközi utánpótlás torna 56 csapata közül 8 együttes jutott a döntőben, (4 magyar, 2 szlovák, 1 szerb és 1 ukrán) melyet március 15-én Budafokon rendeztek.

A 8 csapat két négyes csoportra lett osztva, ahol olyan csapatokkal kellett farkasszemet néznünk, mint a Mészöly Focisuli, az NSK 1922 Bratislava és a szerb Atacante. Nehézkesen lendültünk bele a játékba, amelyet alá is támasztott a Mészöly Focisuli elleni gól nélkül 0-0-ás mérkőzésünk. A rövid játékidő nehezen engedte a gólgazdag mérkőzések kialakulását. Ez meg is látszódott a következő két csoportmeccsen, melyeken egyaránt 1-0-ra sikerült az ellenfeleink fölé kerekedni. Már az is nagyszerű teljesítmény, hogy a kupa legjobb 8 csapatába sikerült küzdeni magunkat, de a csoportelsőségünknek köszönhetően a legjobb 4 közé is bekerültünk.

Izgatottan vártuk az elődöntőt, újra a Bratislava csapata következett és éreztük, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A srácok ezt is abszolválták és szintén 1-0-ás győzelmet követően a kupadöntő várt ránk.

Tudni kell a tornáról, hogy a fődíj nem más volt, mint az egész csapat részére egy ingyenes belépő egy Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre 2019 őszén. Ez eléggé motiválta a fiúkat.

A fináléban a szlovák FMSH Jupie Banská Bistrica gárdájával találkoztunk, amely Marek Hamsiknak, az SSC Napoli korábbi kiválóságának labdarúgó akadémiája. Mivel kisfia is a klub játékosa, így a helyszínen tekintette meg a torna mérkőzéseit. A döntő egy izgalmas és utolsó pillanatokig kiélezett találkozó volt. A mérkőzés első harmadában vezetést szereztünk, de az utolsó percekben egy kontrából kiegyenlített a Hamsik legénység. Erre még próbáltunk válaszolni, de csak kapufáig jutottunk, így jöhettek a büntetők. Sajnos itt nem volt velünk a szerencse és alul maradtunk a párbajban.

Maximálisan meg voltam elégedve a fiúkkal, mert a mutatott játékuk alapján megérdemelt volt, hogy döntőt játszottunk. Az külön öröm számomra, hogy a selejtezőt és a döntő tornát egybevéve, a 11 mérkőzésünk alatt csupán 2 alkalommal tudták bevenni a kapunkat, ami nem kis teljesítmény a srácoktól. Az elvesztett döntő után nagy volt a csalódottság, de amikor az ex-Napoli játékos odajött hozzánk és megdicsérte a csapatot, hogy milyen jól játszottak, az mindenkinek mosolyt csalt az arcára.

Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen 7 ország, 56 csapatából álló erős tornán sikerült maximálisan helyt állniuk."

A csapat tagjai: Horváth András, Tóth Bálint, Kincses Károly, Sinka Milán, Fricz Pál, Sápi Kristóf, Tovaj Csanád, Szenczy Zsolt, Csizmadia Máté, Ronkó Márk.

A torna legjobb kapusa: Tóth Bálint

Edzők: Hájer Sándor, Marozsi Gábor, Kerpics Ferenc (kapusedző)

Hajrá Hírös-Ép!

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…