
Ezüst színű tél
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2018.10.11. • •
Marozsi Gábor beszámolója:
„Nagy skalpot sikerült begyűjtenünk hétvégén a Dunamenti bajnokságban, hiszen erős csapatok ellen sikerült bravúros eredményeket elérnünk.
Első meccsünket a Gödöllővel vívtuk, akikkel mindig ki-ki mérkőzést játszottunk, de általában az Ő javukra dőlt el a mérkőzés. Ezt a szériát már az egri torna elődöntőjében is sikerült felborítanunk, amelyet Szombaton folytattunk, hiszen magabiztos győzelmet arattunk. Végeredmény 3-1.
Egy meccs pihenő után jött az Újpest, akik tavaly a Kölyökligát nyerték meg veretlenül. Sajnos ezen a találkozón nem mondható el az a magabiztos játék, ami az előzőn, talán kicsit a szerbiai tornán való negyeddöntőhöz tudnám hasonlítani, ahol szintén álmoskásan, belefásulva a mérkőzésbe nyomtuk le a 30 percet. Bár szép gólt szereztek, de emellett kihagytunk kb. 5 100%-os ziccert, amelyek megbosszulták magukat. Nagyon nem voltam elégedett ezzel a játékkal, amit produkáltunk, hiszen az előzőhöz képest ég és föld volt és úgy éreztem, hogy ezt a meccset, nem hogy döntetlenre kellett volna kihozni, de még meg is kellett volna nyernünk. Végeredmény: 1-2.
Zárásként pihenő nélkül játszottunk a Fradi csapatával, akik eddig 100%-san vezették a bajnokságot. Fáradtak voltunk már nagyon, úgyhogy a fiúknak a tartalék energiákat kellett előkaparniuk a fű alól, ami össze is jött. Végig fegyelmezett játékot mutattunk, mint védekezésben, mint támadásban és ennek is volt az az eredménye, hogy kétszer is 3 gólos előnyre tettünk szert. Rúgtunk gólt a leleményességünknek is köszönhetően, illetve szépen kidolgozott akcióból is, hátul pedig számtalanszor sikerült meghiúsítani akcióikat. Talán bátran állíthatom, hogy mióta a fiúkkal dolgozunk, azóta ez a meccs volt az, ahol a legjobban sikerült betartaniuk azokat a dolgokat, amiket kértünk, mint védekezésben, mint támadásban és végig egy fegyelmezett játékot tudtunk mutatni. Bármi lett volna az eredmény, egy nagyon jó és élvezhető mérkőzést játszottunk a fővárosiakkal. Végeredmény: 4-3.
Összességében elégedett vagyok a szombati szereplésünkkel, hiszen 3 nagyon erős csapattal néztünk farkasszemet, akik mind előttünk voltak a tabellán. Eddig nálunk a védekezésben voltak hiányérzeteim meccsről meccsre, amiben úgy érzem, hogy sokat léptünk előre, fejlődtünk és ezt a mai napon bizonyítottuk be a legjobban. Nem szokásom külön játékosokat kiemelni, de a hétről hétre mutatott játék alapján, illetve a szombati remek szereplés miatt megtenném, mert a kapusaink a hétvégén is remekül helytálltak a kapuban és bravúrt bravúr hátára mutattak be. Gratulálok az egész csapatnak!”
Keret: Horváth András, Tóth Bálint (kapusok), Fricz Pál, Kincses Károly, Szenczy Zsolt, Sápi Kristóf, Tovaj Csanád, Csizmadia Máté, Ronkó Márk, Sinka Milán.
Edzők: Hájer Sándor, Marozsi Gábor, Kerpics Ferenc (kapusedző)
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.