
Ezüst színű tél
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2018.12.03. • •
Kitl Zoltán értékelése:
„Szombaton a 2008 korosztály egyik része Székesfehérváron, a Főnix kupán szerepelt, ahol 8 másik csapattal küzdött meg. Annak ellenére, hogy még az utolsó pillanatban is fogyatkozott a csapat betegség miatt, jól sikerült a torna. Egy cserével kényszerültünk kiállni és 96 percnyi játék várt a srácokra. A helyzetet nehezítette, hogy „igazi” kapus nélkül játszottunk, bár Egyed Márton kiválóan védett; a teljesítményén nem, csak a szerelésén látszott, hogy valójában mezőny játékos.
Öt mérkőzésünket viszonylag simán hoztuk, helyenként szemet gyönyörködtető játékkal. A gólgyártásból a védőink is kivették a részüket 2-2 góllal, a csapat pedig összesen huszonhármat rúgott. A későbbi nyertes Siófok lerohant minket; az első három percben rúgtak három gólt. Gyakorlatilag minden támadásukból gól született. A srácok viszont nem adták fel. Hatalmas akaraterőről és küzdeni tudásról bizonyságot téve, döntetlenre hozták a mérkőzést. Mi voltunk az egyetlen csapat, akinek pontot sikerült menteni ellenük.
A Gyirmót csapata ellen rendkívül hektikus volt a játék. Számos helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, viszont csapnivaló arányban lettek ezek értékesítve. Az ellenfél nyert 1-0-ra. Utolsó meccsen a Sopron ellen léptünk pályára, ahol az ellenfél ebben a korosztályban szokatlan rutinossággal és rendkívüli agresszivitással támadott le minket. Ezzel a kis létszámú és fáradt csapat, fizikailag már nem bírta felvenni a versenyt. Így a győzelmek melletti egy döntetlen és kettő vereség, a harmadik helyre volt elég.
Minden játékos remekül játszott, viszont Iványi Zente igazi vezére volt a csapatnak, bekerült a torna válogatottjába is.
Így tovább srácok! Jó úton haladunk!”
A csapat tagjai: Egyed Márton, Szabó Roland, Keresztes Zoltán Antal, Iványi Zente Zsombor, Lauter Balázs, Gajdos Márk, Szalai Levente
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.