
Ezüst színű tél
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2017.06.26. • •
Ezen a hétvégén sem állt le a futballélet, és újabb erőfelmérő várt utánpótlás csapatainkra. Június 23-án, pénteken rendezték meg ugyanis Kecskeméten a Strandlabdarúgó Diákolimpia Bács-Kiskun Megyei fordulóját, melynek során két korosztályban is érdekelt volt az SC Hírös-Ép egyesülete.
Pelikán István:
Az U11-es csapatunk egy évvel idősebbekkel vette fel harcot az idei megyei strandfocin. Szerencsére sokan jelezték, hogy szeretnének részt venni, ezért három sorral is fel tudtunk állni ellenfeleink ellen. Nagyon jól érezte magát mindenki, kihívás volt a számukra, hiszen teljesen más jellegű a homokban való mozgás. Nehéz volt rövid idő alatt alkalmazkodni a speciális talajhoz és technikai elemekhez. Ennek az átállásnak következményeként az első találkozón 4-2-es vereséget is szenvedtünk, ezt követően azonban minden meccsünket győzelemmel fejeztük be, így a csoport második helyén végeztünk. Ezzel az eredménnyel kvalifikáltuk magunkat a július 8-án, szintén a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban megrendezendő négy csapatos megyei döntőre.
Eredmények:
14.00 1-2 |
SC HÍRÖS-ÉP - LUA BAJA |
2:4 |
14.30 3-4 |
NEMESNÁDUDVAR - KISKUNHALAS |
0:8 |
15.00 5-1 |
BÁCSALMÁS - SC HÍRÖS-ÉP |
1:2 |
15.30 2-3 |
LUA BAJA - NEMESNÁDUDVAR |
11:0 |
16.00 4-5 |
KISKUNHALAS - BÁCSALMÁS |
0:5 |
16.30 1-3 |
SC HÍRÖS-ÉP - NEMESNÁDUDVAR |
4:0 |
17.00 2-4 |
LUA BAJA - KISKUNHALAS |
14:0 |
17.30 5-3 |
BÁCSALMÁS - NEMESNÁDUDVAR |
4:0 |
18.00 1-4 |
SC HÍRÖS-ÉP - KISKUNHALAS |
8:0 |
18.30 5-2 |
BÁCSALMÁS - LUA BAJA |
0:2 |
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.