Utánpótlás foci

Látszik a fejlődés

2009,U11,marozsi,kitl,kerpits,fehérvári SC Hírös-Ép

Marozsi Gábor beszámolója

A hétvégén ismét a focié volt a főszerep. A hazai rendezésű tornánk elsődleges célja az volt, hogy a minőségi színvonalat felvonultató csapatok ellen egy eredményes és látványos játékot produkáljunk, miközben mindenki egyforma játéklehetőséget kap. Véleményem szerint ez, teljes mértékben megvalósult, hiszen rengeteg kiélezett mérkőzés volt, ami mind a játékosok fejlődését szolgálta. Külön öröm számomra, a gyerekek egységes és érett viselkedése, ahol a két HÍRÖS-ÉP csapat ellenére együtt örültek és szurkoltak a másik sikerének. Az „A” és a „B” csoportban is a második helyet tudtuk megszerezni. Ami szerintem az egyik csoport erősségét illetően óriási bravúr, míg a másik kvartettben is egy teljesen reális és elfogadható eredmény. Az egyik csapatom a küzdelmes, elszánt és lelkiismeretes foci híve volt, míg a másik csapat az eredményes támadójátékot részesítette előnyben.
 
Én minden játékosomra büszke vagyok és pozitív visszacsatolás számomra, hogy egy ilyen erős mezőnyben is méltóképpen helyt tudunk állni két közel azonos csapatunkkal is. szeretném megköszönni a többi edző munkáját is, hiszen nélkülük nem lennénk ott, ahol most tartunk. Lehet, hogy nem mi vagyunk az egyesület legeredményesebb alakulata, de mi fejlődtünk a legtöbbet az utóbbi félévben. Rengeteg munka vár még ránk, de úgy érzem, hogy jó úton járunk és a gyerekek nyitottak elszántak és érettek ahhoz, hogy a következő szintre lépjünk.
 
A csapat tagjai: Nagy Balázs, Gömöri Ádám, Kaldenecker Ármin, Tóth Szilárd, Kincses Károly, Makai Bendegúz, Csorba Olivér, Vincze Levente, Csordás Zoltán, Kis Csaba, Pongrácz Patrik, Lévay Máté, Sinka Milán, Sápi Kristóf
 
Legjobb hazai játékos: Kaldenecker Ármin
 
Eredmények:
SC HÍRÖS-ÉP - KLA 1-2
SC HÍRÖS-ÉP - KLC 8-0
SC HÍRÖS-ÉP - Bácsalmás PVSE 6-0
SC HÍRÖS-ÉP - SZEOL 2-1
SC HÍRÖS-ÉP - Dunaújváros PASE 1-2
SC HÍRÖS-ÉP - Kinderball SE Baja 6-0
SC HÍRÖS-ÉP - Miklósi GYFE 9-0
SC HÍRÖS-ÉP - Grosics Akadémia 2-2
 
Hajrá HÍRÖS-ÉP!
 
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U11 Évzáró


A mozgalmas és eseményekkel teli múlt hét végén,…