U14: Sikeres szezonkezdés
2025.09.21.
Foci Kecskeméten
2017.01.26. • •
Koós Károly: Tavaly kaptunk először meghívást erre a tornára a 2006-s korosztály jóvoltából. Akkor csak egyedül ők tehették le a névjegyüket, az idén viszont már négy korosztályban képviseltethettük magunkat.
A torna, minden korosztálynál azonos elven van lebonyolítva. A meghívott hat csapat körmérkőzésekkel döntik el a helyezéseket. Mi az UTE, a Kazincbarcika, a DVTK, a Bozsik Akadémia Nyíregyháza és az Olasz FS. Debrecen ellen mutathattuk meg a tudásunkat. A tornán az UTE, a Nyíregyháza és az Olasz FS- ellen is győzni tudtunk, míg a DVTK ellen döntetlent játszottunk. Az egyetlen vereségünk a KBSC ellen csúszott be. A kiegyenlített mezőnyben ez a második helyhez volt elég. Remek eredménynek tartom az elért helyezést. Főként annak a tudatában, hogy a gyerekek korai indulás mellett, egy igencsak hosszú utazás után kezdték el játékukat. A legmeggyőzőbb teljesítményünket, az előzmények ellenére mégis délután, az utolsó mérkőzésünkön nyújtottuk. Felmerül mostanában a korosztályunknál egy megoldásra váró kellemes probléma is, méghozzá az, hogy folyamatosan jönnek az új gyerekek, akiknek meg kell találni a helyüket. Ennek köszönhetően a tornán debütált csapatunkban Nagy Balázs.
A csillogó ezüstérmen túl a srácok számára az Újpest edzőjétől hallott stílusos csapat dicséret az, ami jelzi, hogy jó úton járunk. A tornán a srácok egységesen jó teljesítményt nyújtottak, mindenkinek voltak kiemelkedő megmozdulásai, mérkőzései, ahol megmutatta képességeit.
Csapatunkból Erdős Rómeó lett kiemelve, mint legjobb kapus.
Az ezüstös csapat tagjai:
Erdős Rómeó, Kis Csaba, Csordás Zoltán, Csorba Olivér, Kristófik Dániel, Makai Bendegúz, Polyák Andor, Nagy Balázs,
Edzők: Koós Károly, Keresztes Zoltán
2025.09.21.
2025.09.19.
Megkezdte a szezont az U13-as alakulatunk is, egy…
2025.09.18.
Az új szezon elkezdődött az U19-es csapatunk számára…
2025.09.05.
Az U19-es bajnokság előrehozott második fordulójában…
2025.09.05.
Az U19-es bajnokság előrehozott második fordulójában…
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…