Utánpótlás foci

Kiskunhalason szerepelt az U7

2013,2014,U6,U7,keresztes SC Hírös-Ép

Keresztes Zoltán beszámolója

Szombaton Kiskunhalason jártak az SC HÍRÖS-ÉP 2013-ban és 2014-ben született játékosai.
 
Nem először játszottunk a buborék műfüves pályáján, mindig szívesen teszünk eleget az Szilády RFC meghívásának. Kilenc csapat mérte össze játéktudását az U7-es korosztályban. Négy meccset játszottunk, melyek sorát a hazaiak ellen kezdtük és a SZEOL együttese ellen fejeztük be. Az első mérkőzésen nem találtuk a játékunkat, s az egyébként is nagyon ügyes gyerekekből álló ellenfél 8 góllal győzött. Utána viszont két remek „csata” következett, mely során végig támadólag léptünk fel és beszorítottuk az ellenfeleket a kapujuk elé, mégis döntetlen lett a vége. Az utolsó lehetőséggel viszont éltek a srácok; a szép játék eredményes is lett. Hétszer pecázhatták ki a kapujukból az ellenfelek a labdát, míg nekünk csak egyszer kellett. Elégedetten távozhattunk, a gyerekek jó játékkal örvendeztették meg a szurkolótábort, a szervezők pedig minden játékosnak éremmel köszönték meg a részvételt.
Biztos vagyok benne, hogy még sokszor megyünk ide játszani! Hajrá HÍRÖS-ÉP!
 
A csapat tagjai: Csehó Botond, Kubránszky Gergő, Lévai Áron, Lévai Zalán, Molnár Bence, Verebes Álmos 
Edző: Keresztes Zoltán
 
Hajrá HÍRÖS-ÉP!
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U11 Évzáró


A mozgalmas és eseményekkel teli múlt hét végén,…