
U19: Győzelemmel zártuk a…
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2018.11.25. • •
Szombaton, a Kecskeméti Református Általános Iskola tornatermében az I. SC Hírös-Ép Családi Kupán vettünk részt az U7-es korosztállyal.
A Kovrig Ákos szervezésében lezajlott tornán rendkívüli vendéglátónak bizonyultak a korosztály szülői: üdítőkkel, süteménnyel, pogácsával, gyümölcsökkel várták a résztvevő összes gyermeket. Sőt még csapatonként egy-egy pizza is jutott!
Sajnos a 2 csapattal felálló SC Hírös-Ép a pályán is hasonlóan jó vendéglátónak bizonyult. Az esetek nagy részében álmos, nehézkes és lassú volt a játékunk. Ennek következtében a 6. és a 4. helyet sikerült megszereznünk. A győztes a Soltvadkerti Focisuli csapata lett, melynek sikerült az összes kecskeméti csapatot maga mögé utasítani. Mindösszesen egyszer vesztettek pontokat, mégpedig az SC Hírös-Ép B csapata elleni meccsen.
A korosztály csaknem összes játékosa pályára tudott lépni, de csak kevesen mutattak jó játékot. A gyerekek többsége nem hozta az edzéseken mutatott formáját. Van három hetünk, hogy a következő tornára megfelelő formába lendülhessünk.
A csapat tagjai:
Bakó Dorián, Bakró Róbert Ferenc, Beke Barnabás, Dunai Dominik, Kovrig Martin, Kubránszky Attila, Kubránszky Gergő, Matre Miron, Meleg András, Molnár Bence, Nagy Kristóf, László Dávid, Varga Csanád, Wachter István Dániel
Hajrá Hírös-Ép!
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…