
Serdülő: Dupla győzelem
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2019.03.13. • •
Marozsi Gábor összegzése:
„Szombat délelőtt a 2010-es korosztállyal a nemzetközi Voyage Cup torna selejtezőjén vettünk részt, ahol csak az elsők jutnak tovább a döntőbe a 8 csapatból. A srácok kihozták magukból a maximumot és egy egész napi magabiztos játékkal sikerült abszolválnunk a mérkőzéseket. A negyeddöntőig gördülékenyen szereztük meg a győzelmeket, ám az elődöntőben egy jó gárdával, a II. Kerülettel találkoztunk, ahol 2 mesébe illő góllal tudtunk a döntőbe jutni. Sajnos a játékidő csak 1x10 perc volt, ami sok mindenre nem elég. A döntőben már a mérkőzés elején 1 gólos hátrányba kerültünk, viszont külön öröm volt számomra, hogy duplán álltunk fel a padlóról a Gödöllő elleni derbin. A kiegyenlítésünk után a büntetőrúgásoknál is hátrányból tudtunk fordítani, amivel meg is nyertük az egész napos rendezvényt és ezzel kvalifikáltuk magunkat a budapesti döntőbe, ahol a következő csapatokkal kell szembenéznünk pénteken: Dorog II, Jupie Banska (szlovák), Mészöly Focisuli SE, Atacante Belgrád (szerb), NSK Bratislava (szlovák), FC SUZIRJA (ukrán).
Bár a hétvégénk eléggé zsúfolt, mivel másnap a Dunamenti Bajnokságban is jelenésünk van, ezért a pénteki napon igyekszünk a maximumot kihozni a tornából és jó mérkőzéseket játszani a különböző nemzetek ellen.”
Csoport eredmények:
Hírös-ép 3-0 Kelen
Hírös-ép 2-0 Kastélydomb
Hírös-ép 5-0 Gödöllő U8
Negyeddöntő:
Hírös-ép 7-0 Keleti
Elődöntő:
Hírös-ép 2-0 II. Kerület
Döntő:
Hírös-ép 1-1 (2-1) Gödöllő
A csapat tagjai: Horváth András, Tóth Bálint, Kincses Károly, Fricz Pál, Sápi Kristóf, Sinka Milán, Szenczy Zsolt, Tovaj Csanád, Ronkó Márk, Csizmadia Máté.
Edzők: Hájer Sándor, Marozsi Gábor, Kerpics Ferenc (kapusedző)
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…