Utánpótlás foci
Ígéretes játék a Főnix Kupán!
2018.12.18. • 2012,keresztes,marozsi • SC Hírös-Ép
Mint a többi korosztály, úgy a legfiatalabbak is szerepeltek idén a Főnix Kupán, Székesfehérváron.
Vasárnap délelőttre volt kiírva számunkra a torna, ahol rögtön érkezés után kiderült, hogy az egyik csapat lemondta a részvételt. Így az eredeti programmal ellentétben már az első meccsen nekünk kellett pályára lépni a Győr csapata ellen.
Úgy tűnt, ez nem zavarta meg a játékosaimat, egy remek meccsen tudtunk nyerni. Ekkor még nem tudtuk, hogy a mai napon nem mellettünk lesz a szerencse. Két olyan mérkőzést is játszottunk a csoportban, ahol nyomás alatt tartottuk az ellenfelek kapuját, mégis eggyel kevesebb gólt szereztünk, mint Ők.
A „szerencsénket” legkirívóbban jellemzi, amikor a pályán kívül álló csere játékosról pattan a saját kapunkba a labda, és a játékvezető megítéli az ellenfélnek a gólt! Ennek ellenére a gyerekek rendkívül nagy elánnal és határozottsággal játszottak.
A későbbi torna győztes MTK edzőjének elismerő szavai jelentettek talán aznap a legtöbbet. Melyek szerint; ilyen minőségű meccsekre van szükség, ezzel tudnak fejlődni a játékosok. Ahogyan én, úgy Ő is sokkal előrébb várta a csapatunkat az eredményhirdetésnél. Utolsó –helyosztó – mérkőzésünk csak szépség tapasz volt, könnyedén múltuk felül az ellenfelet. Ez ma csak a 9. helyre volt elég.
A fejlődés szemmel látható, reméljük nemsokára a munka gyümölcse is elkezd beérni!
Mérkőzéseink:
SC Hírös-Ép – Győri ETO 5:3
Főnix Gold – SC Hírös-Ép 3:2
MTK – SC Hírös-Ép 4:2
Tordas – SC Hírös-Ép 1:0
SC Hírös-Ép – Gyirmót 4:1
A csapat tagjai: Bakó Dorián, Kovrig Martin, Kubránszky Attila, Marte Miron, Meleg András, Molnár Bence, Schvéder Miklós Péter
Edzők: Keresztes Zoltán, Marozsi Gábor
Megosztás!