Utánpótlás foci

Nagyon hosszú kihagyás után tudtunk újra tétmérkőzést játszani

U14,hirosep,megyei,kitl SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Elmaradt mérkőzések sokasága jellemezte serdülő korosztályunk bajnokságát. A vírus miatt kialakult helyzetben sorra kerültek halasztásra a találkozók, de most mégre le tudtuk játszani a hétvégi fordulónkat. Szerencsére a hosszú kihagyásra jól reagált a csapat és nagy arányban tudod nyerni.

Kitl Zoltán edző

,,A vírus miatt, sajnos kis létszámban és később tudtuk elkezdeni a bajnokságot, nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen óriási kihagyás után tudtunk újra pályára lépni. Kétgólos hátrányba is kerültünk az elején, de szerencsére a srácok jól vették fel a ritmust és gyorsan alkalmazkodtak. A játék képe véleményem szerint nem volt rossz, jók voltak az elképzelések, szépen építettük fel a támadásokat, de a befejezésekbe sok hiba csúszott, érthető módon. Nagyon örülök, hogy sikerrel tudtuk kezdeni a bajnokságot, ez nagy löketet adott a csapat moráljának. Érzésem szerint erősödött a csapat az előző félévhez képest. Nagy arányú győzelmet arattunk egy kötelező hazai meccsen, nagyon motiváltan várjuk a folytatást,  szeretnénk előrébb lépni a tabellán. Amiben még fejlődnünk kell, az a kapott gólok mennyisége."
 

Megyei U14 Észak, 11. forduló
Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum

SC HÍRÖS-ÉP – Szanki OBSE 8-2

A csapat tagjai : Német Donát - Nádudvari Bence, Farkas László, Lévay Máté, Kis Csaba, Gerics József, Szalai Levente, Makai Bendegúz, Kaldenecker Ármin, Maros Péter

Gól: Maros 3, Farkas 2, Makai 2, Kaldenecker

Hajrá HÍRÖS-ÉP! 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak