
U19: Győzelemmel zártuk a…
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2019.09.30. • •
Maczelka Gábor összefoglalója:
„Pénteken a Honvéd-MFA által szervezett minitornán vettünk részt. Két 3 fős csoportban zajlottak a mérkőzések. A csoportmeccsek után keresztbe játszás döntötte el a helyezéseket. A csoportban rögtön a Honvéd csapatával kezdtünk, ahol maximális koncentráltsággal és odafigyeléssel kezdtek a fiúk, így hamar meg is tudtuk szerezni a vezetést. Végül 3-2-re tudtunk győzedelmeskedni felettük.
A második csoportmeccset a Városgazda csapatával játszottuk. Kisebb kihagyásokat és hibákat tekintve könnyedén hoztuk ezt a meccset. Ezután a másik csoport első helyezettjével, az Ikarus BSE csapatával döntőztünk, ahol ugyan két gólt kaptunk, viszont támadóink jeles helyzetkihasználásaival 5 fölé sikerült a góljaink számát gyarapítani.
Az egész tornán érzékelhető volt, hogy komolyan vettük az előttünk álló feladatokat és magabiztosak tudtunk maradni a döntő végéig. A játékunkon kezd látszódni, hogy az edzésen gyakoroltak visszaköszönnek tétmérkőzésen is. Külön öröm az, hogy első helyen végeztünk, ugyanis az idei szezonban a döntőkre el szoktunk fáradni és sajnos csak a második helyeknek örülhettünk ezidáig.
Köszönöm a srácoknak az egész tornán nyújtott teljesítményeket, mindenkivel elégedettek lehettünk.”
A csapat tagjai: Bagi Benett, Czibók Dávid, Csutak Ármin, Hagyó Levente, Kárász Bence, Kocsis Nimród, Német Kolos
Felkészítő edzők: Maczelka Gábor, Ronkó Zsolt, Pelikán István, Kerpits Ferenc, Fehérvári Noémi
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…