Utánpótlás foci

Két góllal is vezettünk, mégis kikaptunk

U19,ronko SC Hírös-Ép

Ifiástáink vasárnap a Műkertvárosban léptek pályára, a Tiszaalpár csapatát fogadták. Az ezúttal műfüvön lejátszott találkozó jól indult számunkra, hiszen 20 perc után már két góllal is vezettünk, a vendégek pedig nem tudtak kialakítani komolyabb lehetőséget. Ezután megtört a lendületünk, gyorsan szépíteni tudott az alpári csapat, majd folyamatosan vették át a mérkőzés irányítását. A második félidőben megfordították a mérkőzést, már 4-2-re is vezettek, az újabb gólunk pedig későn érkezett, így 4-3-as végeredménnyel 3 ponttal utazhatott haza a Tiszaalpári SE együttese! 
 

Ronkó Zsolt értékelése

,,Ellenfelünk közvetlen mögöttünk foglalt helyet a tabellán, így két azonos képességű csapat mérte össze tudását! Jól kezdtük a mérkőzést, 20 perc után 2:0-ra vezettünk! Ezután érthetetlen módon, mintha véget is ért volna néhány játékosomnak a mérkőzés! Ellenfelünk főleg akaratban nőtt fölénk és a 2. félidőben meg is fordította az eredményt. A végén már csak a szépítésre maradt lehetőségünk, így sajnos megérdemelt a vendégek 4:3-as győzelme! Bosszantóan sok hibát vétettünk a mérkőzésen, mind támadásban, mind védekezésben! Ez egy fájó vereség, igyekszünk jövő héten idegenben javítani! Gratulálok ellenfelünknek!" 

Bács-Kiskun megye U-19 ÉSZAK 7. forduló
SC HÍRÖS-ÉP - TISZAALPÁRI SE 3-4
 
A következő fordulóban Csólyospálosra látogatunk!
2020.10.24. szombat 10:00 óra, Csólyospálos sporttelep
CSÓLYOSPÁLOS FSE - SC HÍRÖS-ÉP
 

HAJRÁ HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak