
Serdülő: Dupla győzelem
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2020.01.19. • •
A gyerekek az újév első tornáját nagyon várták már. Ezen a játéknapon a remek kunszentmiklósi tornacsarnokban került megrendezésre a hazai rendezésű tornánk. Az 5x2m-es kapuk miatt, jó iramú, változatos és gólgazdag mérkőzésekre lehetett számítani. Ez be is igazolódott a nap folyamán minden találkozón.
Az első mérkőzésünkön azonban nem úgy, ahogy szerettük volna. Egy nagyobb arányú vereséggel kezdtük a tornát. A második meccsen, már jó játékkal, egy gólos győzelmet arattunk, ami a továbbjutás szempontjából fontos volt. A csoportban az utolsó találkozónkat, magunknak tettük nehézzé, továbbjutáshoz győzelemre volt szükség. Az ellenfelünk szerezte meg az első gólt, amellyel sokáig vezetett is, azonban a küzdés és a jó játék hozta a helyzeteket, melyek először még kimaradtak. De ahogy jött az első majd a második gólt, megnyugodtak a gyerekek és magabiztosan nyertünk.
A négy között a döntőbe jutásért játszottuk a legjobb mérkőzést. Mind iramban, mind koncentrációban és játékban is ez volt a legjobb meccsünk. 1-1-es döntetlen született, így a KLA B csapata ellen egy nagyon izgalmas büntetőpárbaj következett. Ezen mi jobban koncentráltunk így tudtunk győzedelmeskedni. Az utolsó, döntő mérkőzésen sokáig nagyon jól tartottuk magunkat, azonban ellenfelünk hibáinkat kihasználta és felülkerekedett rajtunk. A KLA A csapata nyerte a tornát, ahol korábbi öt játékosunk is pályára lépett és vezéregyéniség volt egész nap. Jó volt látni, hogy megállják a helyüket magasabb szinten is.
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…