
Daeguban lett teljes a kollekció
2023.07.20.
2018.06.27. • •
Pelikán István összefoglalója:
„A 2008-as csapat a hétvégén új környezetben, homokban próbálhatta ki a Strandlabdarúgás élményeit. A Majsai fürdőben, nagyszerű pályán játszhattak a gyerekek. Az U10-es korosztály erejét és merítési lehetőségét mutatja, hogy a csapat másik fele Egerben lett nemzetközi tornán ezüstérmes, akik itthon maradtak pedig a Megyei Strandfocin szereztek ezüstérmet. A hármas döntő óriási kecskeméti fölényt hozott, hiszen a három kecskeméti csapat UFC, SC Hírös-Ép 2008, SC Hírös-Ép 2009 csoportját megnyerve egymással mérkőzhetett meg. Csere nélkül maximális alázattal játszottak a fiúk. Nagy elszántsággal rohamozták az ellenfél kapuját. Ez azt eredményezte, hogy látványos játékot és sok gólt láthattak a nézők a mérkőzéseken. Több poszton is kipróbálhatták magukat és hasznos tapasztalatokat szereztek. Utána pedig a megérdemelt fürdőzés közben megbeszélhették ezeket az élményeket. Gratulálunk a gyerekeknek!”
A csapat tagja: Gajdos Márk, Szebellédi Bátor, Tóth Viktor, Tóth Félix, Szabó Roland
Felkészítő edzők: Kitl Zoltán, kísérő: Pelikán István
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.
2023.04.25.
2023.04.25.
Gréczi Gábor csütörtök délután Budapestre utazott…
2023.04.24.
2023.04.24.
A lakiteleki döntetlen és a kupától való búcsúzás…
2023.04.11.
A Kölyökliga felsőházának 2. fordulójában a Mészöly…
2023.04.03.
,,3 csapattal…
2023.04.03.
,,Sajnos nem tudtunk…
2023.04.03.
U8-as csapatunk a 2. fordulón vett részt…
2023.04.03.
,,Vasárnap végre kezdetét…
2023.03.30.
,,Első kölyökliga fordulóban a vártnál sokkal…
2023.03.30.
,,Az őszi kiváló…
2023.03.23.
2023.03.08.
2023.03.06.