
U11: Kölyökliga 4. forduló
2023.05.17.
2019.04.24. • •
Koós Károly öszefoglalója:
„A kerekegyházi tavaszi szezonnyitó után egy héten belül 2 bajnokival folytatódtak a küzdelmek. Először a Mercedes KLC „C” csapatát fogadtuk a műkerti pályánkon. A mérkőzés nagy küzdelmet hozott kevés góllal. A srácok időnként nagyon összetorlódtak a térfélen, így nem működött, nem működhetett a passzokra épített játékunk, időnként egymást zavartuk. Ellenfelünk fizikailag fölénk nőtt – ezt már megszokhattunk és ezen a napon a játékban is egyenrangúnak bizonyultak. Így ezt a mérkőzést döntetlennel zártuk, úgy érzem ezen a napon mindkét csapat megérdemelte az egy-egy pontot.”
SC Hírös-Ép – Mercedes KLC „C” 1:1
Gólszerzőnk: Diószegi Kristóf (büntetőből)
„Nagypénteken egyik közvetlen riválisunkat fogadtuk a műkerti pályán abban a tudatban, hogy egy esetleges győzelem esetén felléphetünk a harmadik helyre. A heti edzéseken sokat gyakoroltuk a labdás ellenfél letámadását és hangsúlyt fektettünk az ívelt átadások gyakorlására. Kíváncsi voltam, hogy a fiúk mennyit profitáltak a mérkőzésen a heti gyakorlatokból.
A kezdés felülmúlta a reményeimet –a mérkőzés elején a labdára koncentrálva megakadályoztuk a nálunk idősebb fiúk nyugodt támadás-szövéseit és már a saját térfelükön letámadtunk, a megszerzett labdákat okosan megtartottuk. Az első húsz perc Kárpáti Ákos remek játékáról szólt. A 6.percben remekül cselezte be magát a büntetőterületre és – mivel nem hallotta édesapja „csak ne a kapusba” kiáltását – a labdát a jól záró kapusba lőtte, a kipattanó labdát Gyenes Robi lőtte a léc alá (1:0).
Egy perc sem telt el, amikor Szabó Beni szép átadásával Kárpáti Ákos remekül fordult a kapu felé négy védő között és a kapust is kicselezve a hálóba gurított. (2:0).
A csapat a két gólos vezetés után nyugodtan építette a támadásokat, a védők remekül látták el kevés feladatukat. A 17.percben ismét Kárpáti Ákos villant, amikor ismét több védő között fordult a kapura és a bal alsóba lőtte a labdát (3:0).
A félidő vége felé Szűcs Szilárd tört be a kapu elé és a baloldalról külsővel perdítette a labdát a kapu jobb oldalába, nagyon finom és eredményes megoldás volt (4:0).
A félidőben a fiúk eredményesen alkalmazták a letámadásokat, az ellenfélnek talán egy kapura lövése volt, ami külön öröm, hogy láttam pár szép beadást, beívelést is.
A második félidő elején ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A 43.percben Keindl Kristóf ugratta ki Kovács Martint a bal oldalon, aki ügyesen előtte a labdát, a kapus mellet a jobb alsó sarokba (5:0).
Ezután kezdett fáradni a csapat, az ellenfél is eljutott a kapunkig, kapufát és gólt is lőtt.
A 60.percben azonban jeleztük, hogy ezt a győzelmet már nem adjuk ki a kezünkből. Gyenes Robi lőtte kapura a labdát, amelyet a kapus bravúrral védett, azonban a kipattanóra Selmeci Márk érkezett és a léc alá lőtt (6:1).
A végére még maradt egy gyors gólváltás. A mi gólunkat Horváth Dani szerezte Selmeci Márk okos középre gurításából. (7:2).
Ezen a napon nem volt kérdés, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Az ellenfél csak a második félidőben nehezítette egy kicsit a dolgunkat. Külön öröm, hogy az összes csatárunk gólt szerzett és mindenki fegyelmezetten betartotta a kéréseimet és jól alkalmazta az edzéseken gyakoroltakat.A győzelemmel helyet cseréltünk a tabellán és csapatunk ismét elfoglalta a bajnokság harmadik helyét.
A következő héten egy újabb fontos összecsapás érkezik, a második helyezett Kiskunfélegyháza csapatával találkozunk.”
SC Hírös-Ép – Mercedes KLC „A” 7:2 (5:0)
Gólszerzőink: Kárpáti Ákos (2), Gyenes Róbert, Szűcs Szilárd, Selmeci Márk, Horváth Dániel, Kovács Martin
A mérkőzésen játszottak: Lehotai Ákos (kapus), Mák Péter, Sebestyén Barnabás, Szabó Benedek, Gyenes Róbert, Selmeci Márk, Kovács Martin, Dömötör Zsolt, Szűcs Szilárd, Kárpáti Ákos, Keindl Kristóf, Horváth Dániel „Scholes”
Hiányzók: Czumbil Mihály, Zoboki Krisztián Spencer (kapus), Diószegi Kristóf, Fleig Áron
Edzők: Koós Károly, Kovrig Ákos, Nagy Zsolt
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.
2023.04.25.
2023.04.25.
Gréczi Gábor csütörtök délután Budapestre utazott…
2023.04.24.
2023.04.24.
A lakiteleki döntetlen és a kupától való búcsúzás…
2023.04.11.
A Kölyökliga felsőházának 2. fordulójában a Mészöly…
2023.04.03.
,,3 csapattal…
2023.04.03.
,,Sajnos nem tudtunk…
2023.04.03.
U8-as csapatunk a 2. fordulón vett részt…
2023.04.03.
,,Vasárnap végre kezdetét…
2023.03.30.
,,Első kölyökliga fordulóban a vártnál sokkal…
2023.03.30.
,,Az őszi kiváló…
2023.03.23.
2023.03.08.
2023.03.06.
2023.03.06.