
U11: Kölyökliga 4. forduló
2023.05.17.
2021.02.22. • •
,,Hétvégén egy nagyon színvonalas tornán vettünk részt U11-es csapatunkkal, amelyen úgy gondolom, hogy remek teljesítményt nyújtva hagyhattuk el a nap végén a létesítményt.
Csoportunkban a Szolnok, Cegléd és MTK gárdájával játszottunk, ahol az első két csapat ellen döcögősen, de vettük az akadályt, így az utolsó csoportmeccsen, az MTK ellen mentünk harcba a csoportelsőségért. A srácok teljesen fel voltak tüzelve és egész meccs alatt látszott, hogy meg akarják mutatni, vagyunk olyan jó csapat, mint a pesti alakulat, így sikerült is a saját kapujuk elé szorítanunk őket és 2-0-ás győzelemmel elhagyni a pályát.
Az elődöntőben az MTK eggyel fiatalabb csapatával találkoztunk, akik korukat meghazudtolva egész nap kimagasló játékot mutattak. Egy végig kiélezett, fordulatos meccsen végül ők bizonyultak jobbnak, így 3-2-es vereség után a bronzért játszottunk újra az MTK csapatával, akikről tudtuk, hogy szeretnének visszavágni a csoportbeli sikerünk miatt.
A mérkőzés elején kicsit be is aludtunk és vezetést is szereztek a fővárosiak, ám a mérkőzés második felében megmutattuk miért is vagyunk évek óta jó csapat, ugyanis egy nagyon jó csapategységet mutatva sikerült megfordítani a bronzéremért folyó csatát és így éremmel térhettünk haza.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.
2023.04.25.
2023.04.25.
Gréczi Gábor csütörtök délután Budapestre utazott…
2023.04.24.
2023.04.24.
A lakiteleki döntetlen és a kupától való búcsúzás…
2023.04.11.
A Kölyökliga felsőházának 2. fordulójában a Mészöly…
2023.04.03.
,,3 csapattal…
2023.04.03.
,,Sajnos nem tudtunk…
2023.04.03.
U8-as csapatunk a 2. fordulón vett részt…
2023.04.03.
,,Vasárnap végre kezdetét…
2023.03.30.
,,Első kölyökliga fordulóban a vártnál sokkal…
2023.03.30.
,,Az őszi kiváló…
2023.03.23.
2023.03.08.
2023.03.06.
2023.03.06.