
U19: Négy gól, három pont,…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2017.02.24. • •
Pelikán István:
„Mint házigazdák mi kezdtük a küzdelmeket. Magabiztos győzelemmel indítottuk a napot. Bíztunk a hasonló folyatatásban. A második mérkőzésünket is nagy gólkülönbséggel zártuk, azonban a türelem hiánya a jó megoldás kiválasztása sokszor nem sikerült. A harmadik mérkőzést döntetlenre hoztuk az Újpest ellen, itt a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Nem voltuk elég nyugodtak a befejezéseknél. Az utolsó csoportmérkőzésünket a Szanda ellen játszottuk, ahol nem tudunk elég kreatívak, ötletesek lenni. Azonban ellenfelünk sem tudott megbontani minket. A mérkőzés döntetlennel ért véget. Ezzel a csoport második helyén végeztünk és a legjobb négy csapat közé kerültünk.”
SC Hírös-Ép - UFC Kecskemét 5-0
SC Hírös-Ép - Mészöly FS. 6-0
SC Hírös-Ép - Újpest FC. 1-1
SC Hírös-Ép - Szanda FS. 1-1
Elődöntő:
A Szilády RFC csapatával mérkőztünk meg. Tudtuk, hogy jó erőkből állnak, azonban stabil védekezésüket nem tudtunk feltörni. Nem voltunk elég pontosak és nem voltunk elég vállalkozóak, ahogy az előző mérkőzésen sem. Halasi csapat egy távoli szerencsés lövéssel meg tudta nyerni a mérkőzést. Így mi a harmadik helyért játszhattunk.
SC Hírös-Ép - Szilády RFC Kiskunhalas: 1-0
3. helyért:
Az ASI csapatával egy jó iramú mérkőzést játszottunk, ahol végig fölényben voltunk. Ez a helyzeteken kívül gólokban is mérhető volt. Ellenfelünknek a szépítésre futotta csak az erejéből, így a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhattunk fel.
SC Hírös-Ép - ASI Dinamó Star SE 2-1
A gólkirály Szűcs Szilárd, a legjobb hazai játékos Szabó Benedek lett.
Felkészítő edzők: Pelikán István, Marton Gábor
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…
2025.03.11.
2025.03.08. szombaton elstartolt az U19 Északi csoportja…
2025.02.22.
Partnercsapatunk, a Szanda Focisuli szervezésében…
2025.02.17.
Javában zajlik a felkészülés a serdülő csapatainknál…
2025.02.16.
2025.02.12.
A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…