Utánpótlás foci

Ifi csapatunk az éllovas otthonában szerzett 3 pontot

ronko,hirosep,ifi SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Az első tavaszi mérkőzésünk nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a makulátlan mérleggel rendelkező Kiskunfélegyháza vendégei voltunk.

Ronkó Zsolt edző értékelése:

,,Ezt még nehezítette, hogy csak 13 játékost tudtam nevezni a mérkőzésre, ellenben bizakodásra adott okot, hogy az edzéseken majdnem mindig a teljes keret jelen volt és a hangulat is rendben van az öltözőben. Támadólag léptünk fel, amire ellenfelünk nem számított és már az 1. percben a gólvonalról mentett a hazai védő. Ezután is nyomás alatt tartottuk a hazaiakat és a 16. percben egy remek összjáték után, megérdemelten szereztük meg a vezetést. Később a 32.percben egy tökéletesen kivitelezett szabadrúgás után már két gól volt az előnyünk a félidőben, ami akár 4-5 gólos is lehetett volna, ha jobban koncentrálunk a kapu előtt. A 2. félidőben a félegyháza vette át a játék irányítását és inkább a mi térfelünkön volt a labda. Nyomott a hazai csapat, de vagy valaki, vagy a szerencse kisegítette a csapatot. A 65.percben szögletből szépített ellenfelünk. Szinte egykapuzott a félegyháza, de remek csapatmunkának köszönhetően komoly helyzetig nem jutottak el, majd jött a csattanó a végére... Farkas Gaszton a hosszabbításban saját térfelünkről, szabadrúgásból rúgta a 3. gólunkat!
Remek eredményt értünk el, és nem érdemtelenül! Hatalmas csapatmunka ez a győzelem, mert mindig volt valaki, aki húzta magával a többieket! Ez az egyik kulcs a sikerhez és ez az, amit nyár óta, mióta átvettem a csapatot szerettem volna, ha jellemezné a csapatomat! Gratulálok a csapat minden tagjának ehhez a teljesítményhez!"
 

Labdarúgás, Megyei U19. o. Észak, 12. forduló
2021. március 20. szombat, 10:00
Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyházi HTK Sporttelep

KHTK - SC HÍRÖS ÉP 1-3

SC HÍRÖS-ÉP: Pusztai – Farkas G., Pilter, Mészáros, Kecskés, Kiss B., Kovács B (Szijjártó)., Parázs, Farkas B., Vinczellér, Gláz

Gólok: Vinczellér, Kecskés, Farkas G.

Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak