Utánpótlás foci

Biztató szezont zárt U14-es csapatunk

U14,pelikán,nagy SC Hírös-Ép

Az U14-es bajnokság utolsó fordulójában a Kunszálláshoz látogattunk. Izgalmas mérkőzésre volt kilátás, mert a forduló előtt a két csapat azonos pontszámmal állt a tabella első felében.
Ez a mérkőzésen is meglátszódott, egy kiélezett jó színvonalú mérkőzés láthattak a szurkolók és a szülők. Minden momentum számított, kis dolgokon múltak a sikeres megoldások, ezek most a hazai csapatnak sikerültek jobban. Azonban azt gondolom hogy játékban hasonló produkciót nyújtottunk. Ellenfelünk a hibáinkat kihasználta és a kapu előtti helyzeteket is jobban oldották meg. Így vereséggel zártuk az utolsó fordulót. Az élmezőnyhöz tartozunk, a tavasz folyamán bízunk a hasonlóan szép játékban és az eredményes szereplésben.
 
Ebben a félévben nagyon sokat fejlődtek a gyerekek jól kihasználják a pálya területét és nagyon látványos, szép támadásokat építenek. Bízunk benne, hogy sok edzéssel a tavasz folyamán ezek gólokkal is párosulnak majd. A szezonban mutatott játékhoz gratulálunk a gyerekeknek. Hasonlóan jó felkészülési időszakot kívánunk a téli szezonban is a csapatnak.
 
 
Kunszállás SE - SC HÍRÖS-ÉP 4-0
 
A csapat játékosai: Hajnal Viktor, Köblös Máté, Asztalos Dániel, Egyed Márton, Szalai Levente, Raskó Zsigmond, Balasi Levente, Keresztes Zoltán, Lauter Balázs, Feyér Csanád, Csaplár Péter, Nagy Dániel
 
Felkészítő edző: Pelikán István
Kapusedző: Nagy Zsolt
 
Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…