
U19: Négy gól, három pont,…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2023.01.24. • •
2020.07.10-én a kecskeméti labdarúgás és a HÍRÖS-ÉP Család is egy kiváló emberrel lett szegényebb, ekkor távozott Sanyi bácsi közülünk. Már akkor biztossá vált, hogy emlékét szeretnénk megőrizni, ahogy korábban a Bánhidi József Emléktornát is elindítottuk. Annak már 11 éve, míg Sanyi bácsiról második alkalommal emlékezünk meg ilyen formában. Mindenképpen szerettük volt ezt méltóképpen megtenni, úgy érezzük ez sikerült is.
Ezúttal az Izsáki Sportcsarnok adott helyet a rendezvénynek, ahol 12 csapat nevezését fogadtuk el. A mezőny rendkívül színesre és színvonalasra sikerült, az ország minden tájáról érkeztek csapatok.
A szervezők két hatos csoportot sorsoltak, ahol a csoportban elfoglalt helyezések alapján játszottak helyosztókat. Végig nagyon kiegyenlített mérkőzések folytak, így a csoportállások is az utolsó fordulóig bizonytalanok voltak. Végül a KTE Labdarúgó Akadémia és a Jászfényszaru VSE játszhatta a döntőt, míg a bronzémérkőzést a hazai csapat, tehát az SC HÍRÖS-ÉP vívta a fehérvári Főnix Gold FC fiataljaival. Végül mindkét helyosztót a tornán addig veretlenül álló csapat nyerte... a mienk rendkívül izgalmas és a végletekig kiélezett mérkőzésen büntetőkkel kerekedtek felül ellenfelükön, míg a Jászfényszar VSE magabiztosan, jól futballozva győzte le a KTE-t.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen Kertész Zoltán köszöntötte a jelenlévőket és emlékezett meg Sanyi bácsiról. Köszönetet mondott többek között a szervező csapatának, a részvevőknek, a szülőknek, Izsák városának, Losonczy Lászlónak és az MLSZ-nek, aki megtisztelt minket jelenlétével, valamint labdákkal is támogatták a torna különdíjasait. Végül, de nem utolsósorban köszöntötte Hájer Sándorné Katikát és ifj. Hájer Sándort, Sanyi bácsi özvegyét és fiát, akik segédkeztek átadni az érmeket, kupákat,díjakat.
A Himnuszt évfordulója alkalmából közösen elénekeltük, majd jöhetett a díjátadás.
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…
2025.03.11.
2025.03.08. szombaton elstartolt az U19 Északi csoportja…
2025.02.22.
Partnercsapatunk, a Szanda Focisuli szervezésében…
2025.02.17.
Javában zajlik a felkészülés a serdülő csapatainknál…
2025.02.16.
2025.02.12.
A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…