Utánpótlás foci

Befejeződött az U14-esek bajnoksága

koos,2006,2007 Kisjuhász Petra

Koós Károly összefoglalója:

„Befejeződött az U 14-s bajnokság. A záró mérkőzésünket Tiszaalpár ellen játszottuk. A kérdés az volt, hogy ha győzünk, marad e még esélyünk az érem megszerzésére.
Nem várt ránk könnyű meccs, hiszen tavasszal remek sorozatot produkált aktuális ellenfelünk. Ezzel közvetlenül mögénk léptek fel, de elénk már semmi esetre sem tudtak kerülni.
Győztünk, nem is akárhogyan, 9-3 – ra. Csak egy kicsit későn! Ugyanis hiába nyertünk magabiztosan 9-3 –ra a Tiszaalpár ellen, a tabellán már nem engedtek az ellenfeleink feljebb lépni.

Egy U14-s bajnokság, ahol zömében U12-s és kevesebb U13-s legénnyel az előkelő negyedik helyen végeztünk. így a számszerű eredményünkkel elégedettek lehetünk, de azt azért hozzá kell tennem, hogy tavaszra visszaesett a teljesítményünk.
A számok nem hazudnak. Az őszi 21 pontunkhoz tavasszal csak 16 pontot gyűjtöttünk.
Ősszel 7 győzelem mellett volt kettő vereségünk. Gólarányunk 55-18 volt. Míg tavasszal 5 győzelem mellett volt 1 döntetlenünk és 3 vereségünk. Gólarányunk 35-20 lett.
Ez összeségében: 12 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség = 37 pont, Gólarányunk 90-38 lett.
A legtöbb gólt Kárpáti Ákos jegyezhette, 19 találat fűződik a nevéhez. Érdekesség, hogy féltávnál még csak 6 gólnál járt. Ez a kiváló tavaszi góltermés a hetedik helyre repítette.

Mi lehetett az oka a tavaszi visszaesésnek? Azt gondolom közösen rontottuk el. A probléma velem kezdődött és valahol a bajnoki versenyrendszer rossz kiírásánál végződött. A gond ezzel csak annyi, hogy közte a gyerekek és a szülők őrlődtek és bizonytalanná váltak. Azt sem szabad kizárni, hogy ellenfeleink is folyamatosan fejlődtek és az őszi tapasztalatok után már készültek is ránk.
Ezen már változtatni nem tudunk, ám reményeim szerint jövőre akár bajnok esélyes is lehet a csapat és ez mindenképpen pozitív. Ugyanis ez a negyedik helyezés sokkal előre mutatóbb annál, mint amit a szigorú számok takarnak.

A Bozsik programunknak is a végéhez értünk. Szegeden volt az utolsó szezonbéli jelenésünk. A srácok a szokásos játékot és eredményt hozták. Győzelmek és egy vereség színesítette a napunkat. A pozitív hozama Sebestyén Barnabás gólerős játéka volt. Megérdemelten emelték ki a nap végén.
Összegezve ezt a programot elmondhatom, hogy remekül szolgálta a fiúk fejlődését. Sok szép sikert értek el egyénileg és csapat szintjén is. Erre a teljesítményükre a koronát Szolnokon tették fel.
A 2006-s korosztály búcsúzik a Bozsik programtól. Kárpáti Ákos, Sebestyén Barnabás, Mák Péter, Selmeci Márk, Horváth Dániel immáron csak az MLSZ bajnoki rendszerben tud versenyezni tovább.
Sok sikert srácok a Big fociban!

A kötelező feladatainkat ezzel letudtuk. A júniusi hónapunk mégsem lesz egy tétlen vakáció várás. Volt már edzőmeccsünk és lesz is még, illetve kupák is várnak még ránk ebben a hónapban.
Túl vagyunk egy komoly edzőmérkőzésen. Szekszárd kért fel bennünket egy 10+1 elleni játékra. Számunkra ez újdonság a 8+1 után, de örömmel vállaltuk. Ellenfelünk ilyen bajnokságban pallérozódott, ahol az előkelő negyedik helyen zárták az első osztályú bajnokságot.
A meccs elején ennek megfelelően játszottak és irányították a játékot. Feltűnő volt, hogy milyen sebességgel és agresszivitással keresték a test-test elleni játékot. A fiúk becsülettel bele álltak a párharcokba és a kezdeti megilletődöttség után izgalmas mérkőzést kanyarítottak ki belőle.
A végeredmény 4-3 lett a házigazda csapat javára, de erre szoktuk azt mondani, hogy így ki lehet kapni. Sajnálatos és bosszantó volt, hogy az utolsó pillanatban kaptuk a negyedik találatot, a középkezdésre sem maradt már időnk. Sebaj, ez a meccs is megmutatta, hogy még mindig van potenciál ebben a korosztályban.”

A csapat tagjai:
Lehotai Ákos, Zoboki Krisztián, Kisjuhász Ákos – Kapusok
Czumbil Mihály, Diószegi Kristóf, Dömötör Zsolt, Fleig Áron, Kovács Martin, Keidl Kristóf, Kárpáti Ákos, Horváth Dániel, Gyenes Róbert, Selmeci Márk, Sebestyén Barnabás, Mák Péter, Szűcs Szilárd, Szabó Benedek
Edzők: Koós Károly, Kovrig Ákos, Nagy Zsolt

 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak