
U8-as menetelés az ország…
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2018.09.12. • •
Marozsi Gábor beszámolója:
„Szombaton megkezdte U9-es korosztályunk a Dunamenti bajnokságot, ahol ellenfeleink a Kelen, MOL Videoton, Grosics Akadémia csapatai voltak, ebben a sorrendben.
Első meccsen kicsit nehézkesen jöttünk bele a gólgyártásba, de a harciasságunknak és a jó helyzetkihasználásunknak köszönhetően a mérkőzés második felében sikerült többször is bevenni ellenfelünk kapuját. Végeredmény: 10:1.
Következőnek a Videoton csapatával mérkőztünk meg, akik ellen jól kezdünk, hiszen az első harmadban mi uraltuk a pályát és nekünk voltak ziccereink, amiket most nem tudtunk gólra váltani és ezek meg is bosszulták magukat. Sajnos több góllal elhúzott ellenfelünk és csak akkor tudtuk újra játszani a saját játékunkat és akkor már gólokat is tudtuk lőni szép akciókból. A végeredmény nem mutatja a meccs képét, de azt be kell ismerni, hogy ellenfelünk jobb volt ezen a megmérettetésen. Végeredmény 2:6
Zárásként a Grosics Akadémia jött, akikkel az utolsó percig egy jó és kiélezett találkozót láthatott a publikum, hiszen végig szoros volt az állás és többszöri eredmény fordítás is volt a mérkőzésen. Sajnos több egyéni hiba is kijött ezen a mérkőzésen, és ha lehet mondani, akkor mi adtuk ellenfelünknek a gólpasszokat, amelyeket nem tudtuk elég góllal egalizálni, így a végeredmény: 3:4.
Összességében felemás érzéseim vannak, hiszen olyan egyéni hibáink voltak ezen a napon, amelyeket már elég régóta nem láttunk a srácoktól, viszont ezzel ellentétben több játékosnál is látszódott az egyéni kreativitás kibontakozása a pályán, amiknek külön örülünk. Következő fontos megmérettetésünk Szerbiában lesz egy rangos tornán két hét múlva, ezerrel készülünk, hogy a legjobb formánkat hozzuk!”
Játékosok: Horváth András, Tóth Bálint, Tovaj Csanád, Szenczy Zsolt, Kincses Károly, Ronkó Márk, Szeleczky Zalán, Fricz Pál, Sinka Milán.
Edzők: Hájer Sándor, Marozsi Gábor
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2023.12.05.
A 2023-24-es évad őszi évértékelőjét tartottuk a…
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…