Utánpótlás foci

Az U14-esek szereplésének összefogalója

pelikán,nagyzsolt

Pelikán István összefoglalója az elmúlt fordulók történéseiről:
 
19.10.25. Hírös-ÉP - FÉLEGYHÁZI TSI A

„A Kiskunfélegyháza A csapata ellen léptünk pályára, ahol a remek játékerőt képviselő ellenféllel találkoztunk. Nagyon jól vettük fel a ritmust már a mérkőzés elején nagyon sokszor többet birtokoltuk a labdát, építettük támadásainkat, labdakihozatalaink sikeresek voltak, középpályásaink jól tartották meg a labdát, nagyon jól forogtak és mozogtak üres területekben. Azonban a támadó harmadban elfogyott a lendület és az erő, így kapura kevésbé voltunk veszélyesek. Ellenfelünk kontrákra berendezkedve, labdaszerzésekből egyből mögénk  küldött labdákkal voltak veszélyesek. Így szerezte találatainak a nagyobb részét.
A második félidőben sajnos nem tudtuk folytatni az első félidei nagyon jó játékunkat nem sok cserénk volt és így el is fáradtunk, ezért szétesett a csapatjáték. Ezután már ellenfelünk több gólt is tudsz szerezni, ebben a periódusban sajnos az akarat és a lelkesedés is vissza esett. Azonban az első félidőben bemutatott játékra lehet építeni. Nagyon kreatív és látványos volt gratulálunk a gyerekeknek.”

Gratulálok a gyerekeknek!

A csapat játékosai: Hajnal Viktor, Köblös Máté, Asztalos Dániel, Egyed Márton, Szalai Levente, Balasi Levente, Keresztes Zoltán, Feyér Csanád, Farkas Balázs, Nagy Dániel, Csaplár Péter,Raskó Zsigmond, Sebestyén Barnabás, Lauter Balázs,


19.10.31. Hírös-ÉP - MERCEDES-KLC B U14

„A MERCEDES-KLC B csapata ellen léptünk pályára, ahol ellenfelünk a kiskapukat és a szabályokat kihasználva a másodosztályból több játékost is leadott erre a mérkőzésre és így erősítette meg keretét. Amely nem mutatta reálisan a két csapat valós játékerejét. Azonban csapatunk nagyszerűen helyt állt felvette velük a versenyt, a befejezéseknél ellenfelünk pontosabb volt és így több gólt szerezve vonulhattak a csapatok a félidőre.
A második félidőben azonban nagyszerűen helyt álltak a Hírö-ÉP-es gyerekek, partiba voltak teljesen ellenfelükkel, jobban játszottak és egy nagyon izgalmas második félidőt játszottak. Amelyben megmutatták kvalitásaikat, kreativitásukat és küzdeni tudásukat. Szépen játszottak és eredményesen. Erre a félidőre is lehet építeni a jövőben a támadó harmadban és nagyszerű megoldásokat láthattunk. Mindenki pályára lépett így a több cseréneknek köszönhetően fizikálisan is nagyon jól bírtuk a mérkőzést. Jó volt látni a hazai gyereke, ahogy játszottak, bízunk a nagyon jó folytatásban a következő mérkőzéseken.”

Gratulálok a gyerekeknek!

A csapat játékosai: Hajnal Viktor, Köblös Máté, Asztalos Dániel, Egyed Márton, Szalai Levente, Raskó Zsigmond, Balasi Levente, Keresztes Zoltán, Lauter Balázs, Feyér Csanád, Sebestyén Barnabás, Farkas Balázs, Csaplár Péter, Nagy Dániel

19.11.02 SZANKI OBSE - Hírös-ÉP U14

„A bajnokság 9. fordulójában Szankra látogattunk. Szerettünk volna jó játékkal és három ponttal hazatérni. Ezért mindent meg is tettünk a mérkőzésen végig szervezetten fegyelmezetten játszottunk, nagyon jó pozícióba helyezkedtek a játékosok, sok szép kombinációt és egyéni játékot láttunk tőlük. Mezőnyfölényünkkel néhány gólos vezetésre tettünk szert, amitől kicsit megnyugodtunk. Az ellenfél azonban nem adta fel, előbb szépített, a mérkőzés végén majdnem sikerült kiegyenlítenie az állást. Az utolsó percekben önfeláldozó módon védtük a kapukat. Amely sikerült is így értékes három ponttal térhettünk haza. Gratulálok a fiúknak küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak.”

A csapat játékosai: Hajnal Viktor, Köblös Máté, Asztalos Dániel, Egyed Márton,  Raskó Zsigmond, Balasi Levente, Keresztes Zoltán, Lauter Balázs, Feyér Csanád, Sebestyén Barnabás, Farkas Balázs, Csaplár Péter, Nagy Dániel


19.11.07 Hírös-ÉP - KEREKEGYHÁZI SE U14

„A Kerekegyházi U14-es bajnoki mérkőzés éjszakai villanyfényes, hűvös zord ködös időben műfüves pályán került megrendezésre. Ami adott egy alaphangulatot a mérkőzésnek. A három pont megszerzéséért mindent megtettünk. Ez most nagyon jó és szép játékkal párosult. Sok jó egyéni megoldással és nagyon sok kombinatív játék elemet használva építettük támadásainkat, amelyből több helyzetet is kialakítottunk. Azonban igazán nagy gól helyzetet nem tudtunk kialakítani, ami az ellenfél jó védekezését is dicséri. A vezetés meg tudtuk szerezni, már az első félidőben. Az egygólos előny nem forgott veszélyben, ellenfelünknek nagyon ritkán volt néhány támadása, veszélyes helyzete. A második félidő vége felé mégis sikerült egy kontrából kiegyenlíteniük. Nem sok idő volt már hátra mérkőzésből, azonban a gyerekek nyugodtak tudtok maradni játszani tudták a saját játékukat. Amely oly sokszor már sikeres és eredményes volt. A gyakorolt játékelemeket és elveket alkalmazták. Ez kifizetődő volt, mert a mérkőzés utolsó utáni percében egy gyönyörűszép támadás után sikerült egy nyugodt befejezéssel megszereznünk a hőn áhított győztes gólt. Ez egy nagyszerű siker volt a gyerekek egymás nyakába ugrottak, hogy sikerült elérni a célt.
A győzelem azért is volt felemelő, mert ez a győzelem nem a véletlen műve volt, azért sikerülhetett mert hittek magukban, nyugodtak tudtak maradni a nehéz szituációban és játszani a saját játékukat. Ehhez gratulálok a gyerekeknek.
Nagyon várjuk az utolsó fordulót, ahol bízunk benne, hogy ismét három ponttal tudunk gazdagodni és a tabella élmezőnyében tudunk így maradni. Csak így tovább.”

Gratulálok a gyerekeknek!

A csapat játékosai: Hajnal Viktor, Köblös Máté, Asztalos Dániel, Egyed Márton, Szalai Levente, Raskó Zsigmond, Balasi Levente, Keresztes Zoltán, Lauter Balázs, Feyér Csanád, Csaplár Péter, Nagy Dániel

Felkészítő edző: Pelikán István
Kapusedző: Nagy Zsolt

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…