
Továbbra is veretlen az U19-es…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2017.09.27. • •
A gárda edzője, Koós Károly beszámolója a hétvégéről:
„Ezúttal Szegedre utaztunk. Az előző fordulóhoz képest változás nem történt, az ellenfeleink is egytől egyig ugyan azok voltak.
A felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, de ez nem befolyásolta a mai teljesítményünket. A srácok túlszárnyalták az előzetes elvárásokat. A legutóbbi három vereség és kettő döntetlen ellenében, most egy győzelem, három döntetlen és egy vereség lett a napi mérleg.
Az elért eredmény igazi csapatmunka volt, de mint mindig, most is voltak kiemelkedő teljesítmények.
Makádi Martin parádézott a kapuban, Visinka Valentin remek védő munkát nyújtott, Kárpáti Ákos fontos gólokat lőtt, de közülük is legjobban ma Szabados Levente játszott. Szinte bejátszotta az egész pályát, bátran felvállalta a párharcokat és abból rendre sikeresen jött ki. Így maximálisan megérdemelte a torna zárásakor azt, hogy a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó gyerekek közé választották.”
A csapat tagjai: Makádi Martin, Szabados Levente, Visinka Valentin, Hajnal Norbert, Kocsis Máté, Kocsis Manó, Szeleczki Márk, Sebestyén Barnabás, Kárpáti Ákos, Farkas Benedek
Edző: Koós Károly
Csak így tovább fiúk!
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.
2023.04.25.
2023.04.25.
Gréczi Gábor csütörtök délután Budapestre utazott…
2023.04.24.
2023.04.24.
A lakiteleki döntetlen és a kupától való búcsúzás…
2023.04.11.
A Kölyökliga felsőházának 2. fordulójában a Mészöly…
2023.04.03.
,,3 csapattal…
2023.04.03.
,,Sajnos nem tudtunk…
2023.04.03.
U8-as csapatunk a 2. fordulón vett részt…
2023.04.03.
,,Vasárnap végre kezdetét…
2023.03.30.
,,Első kölyökliga fordulóban a vártnál sokkal…
2023.03.30.
,,Az őszi kiváló…
2023.03.23.
2023.03.08.