U14: Sikeres szezonkezdés
2025.09.21.
Foci Kecskeméten
2017.03.02. • •
Pelikán István:
Az U10 csapat utolsó teremtornájára készült szombaton. Ezen a tornát az elmúlt években rendre az első helyen végeztünk, ez plusz motivációt adott a mérkőzéseken. A csoportban kreatív, jó játékkal gyűjtöttük be a kilenc pontot. Szép egyéni megoldásokat, összjátékot és távoli bomba gólt is láthattak a nézők. Az utolsó mérkőzésünk után egyből következett az egyenes kieséses szakasz. A másik csoport negyedik helyezettje ellen játszottunk. Ezt az akadályt is könnyen vették a fiúk. Így a legjobb nyolc között újra csoport ellenfelünkkel játszhattunk a Szeged csapatával. Most sokkal pontosabban játszottunk ellenük, mint a csoportban. A mérkőzés elején gyors gólokat szereztünk. Magabiztosan jutottunk a legjobb négy csapat közé.
Ezután át kellett menni egy másik csarnokba ahol a legjobb négy csapat mérkőzött meg egymással. Itt az Olasz Focisuli ellen léptünk pályára. A mérkőzés első percében már az ellenfelünk vezetett. Így nehéz helyzetbe kerültünk. Azonban lehet bízni a srácokban. A mérkőzés további részében már kiegyenlített játé folyt. Helyzetek és kapufák is voltak mindkét oldalon. Amelyből mi jöttünk ki jobban. Először egy gyors támadásunkat váltottuk gólra. A mérkőzés végén pedig egy távoli bombával bebiztosítottuk a győzelmet.
A döntőben a Dunakanyar csapatával csaptunk össze. Ahol a mérkőzés elején mi domináltunk. Itt megszereztük a vezetést is. A középső szakaszában a meccsnek mezőnyjáték volt, kisebb helyzetetekkel. A játék vége azonban az ellenfelünké volt, előbb kiegyenlítettek, a végén pedig a vezetést is megszerezték, ezzel a torna győzelmet is.
A gyerekek 140 percet játszottak. A torna utolsó szakaszában már komoly ellenfelekkel mérkőzhettünk meg. Nagyon jó iramú mérkőzéseket játszhattunk. Egyénileg és csapatként is jól teljesítettünk. Gratulálunk a fiúknak!
Csoportmérkőzések:
Szolnoki MÁV Kék – SC Hírös-Ép: 1-2
Abonyi KID FC – SC Hírös-Ép: 0-5
Szeged 2011 – SC Hírös-Ép: 1-2
Nyolcad döntő:
Szolnoki MÁV fehér – SC Hírös-Ép: 0-9
Negyeddöntő:
Szeged 2011 – SC Hírös-Ép: 1-4
Elődöntő:
Honvéd Olasz Focisuli Debrecen – SC Hírös-Ép: 1-2
Döntő:
Dunakanyar Régió UFC- SC Hírös-Ép: 2-1
A legjobb kapusnak járó elismerést Zoboki Krisztián kapta.
Tornán szereplő játékosok: Zoboki Krisztián, Diószegi Kristóf, Lőrincz Marcell, Szabó Benedek, Dömötör Zsolt, Hegyi Alexander, Fleig Áron, Gyenes Róbert, Hajnal Norbert
Felkészítő edzők: Pelikán István, Marton Gábor
2025.09.21.
2025.09.19.
Megkezdte a szezont az U13-as alakulatunk is, egy…
2025.09.18.
Az új szezon elkezdődött az U19-es csapatunk számára…
2025.09.05.
Az U19-es bajnokság előrehozott második fordulójában…
2025.09.05.
Az U19-es bajnokság előrehozott második fordulójában…
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…