
U8/U9 Véget ért a Kölyökliga
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2018.12.03. • •
Kitl Zoltán összefoglalója:
„A tél első teremtornájára volt ez a két napos rendezvény és hol máshol, ha nem Egerben a védekezésre építkeztünk. Tudatosan, két hétig csakis kizárólag így készültünk az edzéseken, melynek eredménye a hat mérkőzésen kapott mindössze két gól. Büszke vagyok a mutatott játékra, az eredményességre és a játékosaimra is. Minden ellenfelünket gólokkal vertünk és végig mi irányítottunk, örülök, hogy egy ilyen alázatos korosztállyal tudok foglalkozni nap, mint nap. A fejlődésünket jól igazolja, hogy az első téli tornán Egerben harmadikak, nyáron másodikak most, pedig elsők lettünk. A kapusom nagyon szépen belépett a játékba, a haza passzolt labdákat jól megoldotta, a védelem jól zárt és még jobban belépett a támadásokba, elől pedig nagyon kombinatívak és kreatívak voltunk. Ezt 19-szer bizonyítottuk is a torna során.”
Eredmények:
Csoport:
Tarpa - Hírös-Ép 0:3
Csepel USE - Hírös-Ép 0:5
Veresegyház - Hírös-Ép 1:3
Negyeddöntő:
Hírös-Ép - Csepel FC 3:0
Elődöntő:
Kiskőrös - Hírös-Ép 1:3
Döntő:
Hírös-Ép - Plútó 2:0
A csapat tagjai: Hajnal Viktor, Csendes Mikes, Balasi Levente, Nagy Ákos, Szebellédi Bátor, Kobela Patrik, Tóth Félix
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…