
U8-as menetelés az ország…
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2019.01.17. • •
„Január 12-13-án a Műkertben edzőtáborozott a 2008-as korosztály. Mivel a téli hónapokban a bajnokság szünetel, így szerettem volna erre a hétvégére is biztosítani a srácok számára egy kis futballt.
A tábor menete az alábbi volt: délelőtt tartottam, egy kicsit keményebb edzést, ahol a cél az őszi forma visszanyerésére épült, míg a délutáni edzés a játékos gyakorlatokról, a labdáról és a játékról szólt. A friss levegőn való mozgás az idei első alkalommal történt meg, így az egy órás határt soha nem léptük túl, figyelembe véve az időjárási viszontagságokat.
Délig szabad programot kaptak, amelyet a csocsó „világbajnokság” töltött ki, ebéd után, pedig a felvett mérkőzéseinket néztük és beszéltük meg, a hibáinkat valamint az erősségeinket keresve, illetve rengeteg motivációs videót, fair play bejátszásokat,gólokat, védéseket, trükköket, cseleket néztünk meg ami különösen érdekesnek bizonyult a számukra.
Sőt még egy kisebb önismereti tesztre is jutott időnk, melynek a fő szempontja a köré épült, hogy mit is tanultunk az elmúlt pár évben és, hogy miben fejlődtünk a legtöbbet. Nagy örömömre szolgáltak az egységes válaszok, amelyek három kategóriában gyakorlatilag mindenkinél ugyan azok voltak. Motiváció, erőnlét, technika.
Mindkét nap e vázlat alapján működött és összességében úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült mindenki számára. Az alapokat letettük, és bizakodva várjuk a folytatást. Egy nagyon jólnevelt és összetartó társaság kovácsolódott össze, aminek reményeim szerint a pályán is meg lesz az eredménye az idei évben. A fejlődés töretlen, így szeretném rendszeresíteni a téli és a nyári edzőtáborokat is a közeljövőben. Melyekkel a hosszú távú célom, olyan játékosokat kinevelni, akik mind emberileg-mind játékosként kitűnnek a pályán.”
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2023.12.05.
A 2023-24-es évad őszi évértékelőjét tartottuk a…
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…