
U11: Kölyökliga 4. forduló
2023.05.17.
2018.09.26. • •
Nem mindennapi eseményre került sor tegnap délután a Széktói Stadionban.
A KTE 1911 edzsésére kapott meghívást az SC Hírös-Ép 2008-as korosztálya, akik 2009-2010-esekkel kiegészülve vettek részt a tréningen. Kitl Zoli a KTE labdarúgójának és a 2008-as csapatunk edzőjének kezdeményezésére került sor a kivételes alkalomra. A gyerekek posztok szerint külön csoportokat alkottak a felnőtt játékosokkal (kapusok-kapusokkal, védők-védőkkel,...) és különböző egyéni és kiscsoportos foglalkozásokon vettek részt majd egy közös meccs zárta az edzést.
A kötelező közös kép elkészülte után a KTE klubhelyiségében folytatódott a program, ahol a KTE vezetőedzője Szabó Tibor, motivációs videókat mutatott a srácoknak, majd a szülők támogatásának köszönhetőn egy közös pizzázás, beszélgetés zárta le ezt a délutánt. A gyermekek és a KTE NB3-as játékosai egyaránt nagyon élvezték a fogalkozást.
Köszönjük a KTE 1911 labdarúgó csapatának, Szabó Tibor, vezetőedzőnek, hogy az első pillanattól támogatta a kezdeményezést, és a kitünő szülői csapatnak, hogy az edzés utáni kis vendéglátással szép lezárást kerekítettek a napnak.
Bízunk benne lesz még hasonló alkalom a jövőben!
Hajrá KTE, Hajrá Hírös-Ép!
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…
2023.04.30.
2023.04.30.
2023.04.25.
2023.04.25.
Gréczi Gábor csütörtök délután Budapestre utazott…
2023.04.24.
2023.04.24.
A lakiteleki döntetlen és a kupától való búcsúzás…
2023.04.11.
A Kölyökliga felsőházának 2. fordulójában a Mészöly…
2023.04.03.
,,3 csapattal…
2023.04.03.
,,Sajnos nem tudtunk…
2023.04.03.
U8-as csapatunk a 2. fordulón vett részt…
2023.04.03.
,,Vasárnap végre kezdetét…
2023.03.30.
,,Első kölyökliga fordulóban a vártnál sokkal…
2023.03.30.
,,Az őszi kiváló…
2023.03.23.
2023.03.08.
2023.03.06.
2023.03.06.