Utánpótlás foci

A hétvégén megkezdte Bozsik szereplését az U7-es korosztály

marton,bozsik,2011

Marton Gábor, az U7-es korosztály edzőjének értékelése:
„A srácoknak ez volt az első edzésen kívüli programjuk. A Műkertbe érkezett gyerekek nagy lelkesedéssel kezdtek bele az eseménybe. Ebben a korosztályban különböző állomások feladatait kellett teljesíteniük, persze sok labdaérintéssel és mérkőzésekkel. Az egyes pályákon rendre örömteli hangulatban rúgták a bőrt a gyerekek, amit a kilátogató szülők is bíztatásokkal és ovációkkal kísértek. Meggyőződésem, hogy a következő eseményre még több gyerekünk látogat ki, hiszen akik megjelentek pozitív és intenzív élményekkel és hangulatban távoztak úgy, hogy várják a következő megmérettetést."

A csapat tagjai: Bács Domokos, Kocsis Nimród, Tapodi Bence, Bakó Dorián, Bakró Róbert, Ugocsai Alex
Edző: Marton Gábor

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U9: Főnix Kupa


A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…