Utánpótlás foci

A Grincs

hajer,marozsi,2010 SC Hírös-Ép

A 2010-es csapat közös mozizással indította az Új Évet!

Marozsi Gábor beszámolója:
 
,,A 2010-es korosztály számára nagy pihenés nem tudott bekövetkezni a téli időszakban, ugyanis december 27-én hazai tornánkkal zártuk az évet, de január 5-én már Szarvason lépnek pályára a fiúk.
 
A két torna között nem volt lehetőség edzésre, viszont a csapatot ilyenkor is egyben kell tartani és erre a legjobbnak egy "csapat összetartós mozizást" találtunk ki január 2-ára. Egy összetartás csak akkor igazán jó ha legalább a csapat 3/4-e részt tud venni rajta, ez nálunk sikeresen meg is valósult. A 16 fős keretből 13-an velem együtt végignézték ,,A Grincs" című rajzfilmet, amely végén csupa mosolygós arc jött ki a teremből.
 
Külön öröm számomra és egyben büszke is vagyok a csapatomra, hogy a 13 tasak popcornból csupán kettő landolt a földön, hatalmas gratula a srácoknak érte!!! 
 
Úgy érzem elindítottunk ezen a téren is egy folyamatot és még sok-sok ötlet van a tarsolyban, amiket időközönként megfogunk valósítani, a gyerekekkel, valamint a szülőkkel együtt."
 
Sok sikert a 2019-es évre!
Hajrá Hírös-Ép!!!
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U9: Főnix Kupa


A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…

U19: Évzáró


Egyesületünk a hagyományokhoz híven idén is évzárót…