
U8-as menetelés az ország…
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2018.12.27. • •
Felemás érzések vannak bennem az őszünkre visszatekintve. A Dunamenti bajnokságban több bravúrt is sikerült elérnünk, ellenben a tornákon ezek a bravúrok nem jellemeztek minket.
Tavaly még a Kölyökligában ismerkedtünk a 4+1-es játékrendszerrel és úgy gondolom sikerült helyt állnunk, hiszen a 16 csapatból a 2. helyen fejeztük be az idényt.
Idén egy jóval erősebb Dunamenti bajnokságban bontogatjuk szárnyainkat, amelyen csak meghívott csapatok vehet részt és Kelet-Magyarország legjobb csapatai tudnak egymással megmérkőzni. Már az is elismerés, hogy a mi részvételünkre is számítottak a szervezők, de még nagyobb, hogy számolni kell velünk a dobogóért folyt harcban év végére. Az elején még kicsit megszeppenve indultunk és ismerkedtünk új csapatokkal, viszont az ősz második felére nagy skalpokat sikerült begyűjtenünk, gondolok itt a Fradi, Vasas, DVTK elleni bravúros győzelmeinkre, de ide sorolhatom az Újpest elleni döntetlenünk, akik tavaly még a Kölyökligát magasan nyerték és minket is nagy gólkülönbséggel vertek el, vagy az MTK elleni döntetlenünk, akik ellen kevesen szereztek pontot még a bajnokik alatt. Jelenleg a 13 csapatos bajnokságban a 6. helyen telelünk, de csak gólkülönbséggel vagyunk az 5. helyezett MTK mögött és csupán 3 pontra a dobogótól.
Tavaszra a gólkülönbségünkön kell csiszolni, de azon belül is a rúgott gólok számán, hiszen számtalan lehetőséget nem tudunk gólra váltani és, ha ezen még fogunk javítani, akkor úgy érzem az érem csillogni fog májusba a nyakunkban.
A Dunamentis bravúrokkal ellentétben a tornákon nem úgy sikerült a végső eredmény, mint amilyenre számítottunk. Szerbiában és Egerben színvonalas és erős tornákon vettünk részt, ahol mondhatom csak jó csapatok ellen játszottunk, viszont mindkét helyen a 4 közé jutásért buktuk el a mérkőzéseket. Sajnos a szerencse se pártolt mellénk se északon, se délen és mi se azt a formánkat mutattuk teljesen, mint amire képesek vagyunk. Ezek ellenére december elején Törökszentmiklóson egy 8 csapatos tornán szereztük meg az ezüst érmet, ahol a döntőben a jó játékosokból álló Békéscsaba csapata ellen szenvedtünk 3-2-es vereséget. Ezen a meccsen jó volt látni, ahogy a gyerekek játszottak és a mérkőzésen is benne volt a győzelmünk, csupán a védekezési hibákat nem tudtuk annyi góllal korrigálni, amennyi egy győzelemhez szükséges lett volna.
Itt a torna gólkirálya Sinka Milán lett.
Az évet december 27-én a VIII. Bánhidi József emléktornával zártuk a Messzi István sportcsarnokba, ahol egész nap magabiztos és szemrevaló játékkal tudtunk eljutni a döntőig. A döntőben 1-1-es végeredmény után büntetőkre kerül sor a Szilády RFC csapata ellen. Kapusunk bravúrjainak és rugóink higgadtságának köszönhetően megnyertük a párbajt és így itthon tartottuk a trófeát. Úgy érzem megérdemelt volt az első helyünk az egész napi mutatott játék alapján és a srácok is sokat tettek ennek érdekében. Gratulálok külön ehhez a sikerhez!
A torna gólkirálya Kincses Károly lett, míg a legjobb hazainak Csizmadia Máté bizonyult.
A hibákat láttuk és tavasszal azon leszünk, hogy ezeket korrigáljuk. A fejlődés látszik nagyon rajtuk és emellett jó érzés is egy ilyen gárdával dolgozni, reméljük sok évig folytatjuk még a közös munkát.
Gratulálok az egész csapatnak a 2018-as őszhöz!!!
A csapat tagjai: Horváth András, Tóth Bálint, Kincses Károly, Szenczy Zsolt, Tovaj Csanád, Fricz Pál, Sápi Kristóf, Sinka Milán, Ronkó Márk, Csizmadia Máté, Szeleczki Zalán, Kupai Martin, Dobai Gergely, Bencze Marcell, Fogl Noel, Kovács Benedek.
Edzők: Hájer Sándor, Marozsi Gábor, Kerpics Ferenc (kapusedző)
Hajrá Hírös-Ép!
2023.12.07.
Hatalmas sikert értek el Gréczi Gábor tanítványai…
2023.12.05.
A 2023-24-es évad őszi évértékelőjét tartottuk a…
2023.11.22.
A Vármegyei U13 Északi bajnokság második helyéről…
2023.11.13.
Nagyszerű félévet tudhat maga mögött U13-as együttesünk,…
2023.11.08.
Új edzőt avattunk idén az U7-es korosztálybna Tóth…
2023.11.08.
Tovább hasít Gréczi Gábor együttese az U8-ban. A…
2023.11.07.
2023.11.07.
2023.11.06.
2023.11.03.
Óriási küzdelem árán, értékes három pontot hozott…
2023.10.24.
Újabb lépést tett Kovács Péter együttese a dobogó…
2023.10.13.
2023.10.09.
Az újonnan kinevezett és remekül debütáló Kovács…
2023.10.05.
A nyári felkészülés már augusztusban elkezdődött…
2023.09.30.
Lejátszotta…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.20.
2023.05.17.
2023.05.12.
,,4 győzelemmel…
2023.05.12.
Két korosztályunk csapata volt érdekelt a Kölyökliga…