
U19: Győzelemmel zártuk a…
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2018.02.19. • •
A terem szezon végéhez közeledve került megrendezésre, immáron huszonegyedik alkalommal a hazai tornánk. Kiváló körülmények között, nyolc csapat mérte össze tudását a Messzi István Sportcsarnokban. A két négyes csoport küzdelmei után folytatódtak az alsó és felső ági küzdelmek. Minden csapat öt meccset tudott játszani és ezáltal valóban reálisan alakultak ki az érőbeli különbségek, helyezések.
Számunkra nem a legjobb előjelekkel indult ez a hét, hiszen betegségek és egyéb okok miatt alig - alig voltunk edzésen. A fiúk mégis nagyon várták a megmérettetést és reménykedve indítottuk útjára a labdát.
A csoport mérkőzések során kettő győzelem és egy vereség a felsőházba jutásra volt számunkra elegendő.
A KLC-KTE SI ellen magabiztos 6:0 – s győzelemmel indítottunk. A mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és sok-sok helyzet mellett gólokra is futotta a fiúktól.
Az Újpest FC ellen egy hajtós 1:0 ide. A mérkőzés szép játékot nem, inkább taktikai küzdelmet hozott. Ha a mérkőzés elejei helyzeteinket gólra váltottuk volna, akkor lehet, hogy másképpen alakul a játék része is a megmérettetésnek. Így viszont férfias küzdelem zajlott a pályán.
Végül pedig egy 1:0 – s vereség a Jászberénytől, mely nagyon nem ízlett a legényeknek.
A három mérkőzés alatt az már látszott, hogy akarunk, hajtunk, de kevés az ötlet a kombinatív játékhoz és kevés a futó mennyiség is, ami ehhez kellene.
A Dunakeszi ellen a döntőbe jutás volt a cél. Jól kezdtük a mérkőzést és a vezetést is sikerült megszerezni, de a mérkőzés második szakaszában bosszantó egyéni hibákat vétve fordítani tudott ellenfelünk. Megújulni már nem volt időnk, az egyenlítés elmaradt, ezért a harmadik helyért folytathattuk.
Sajnos arra a mérkőzésre elfogytunk, testben és lélekben is. Így a Jászberény ma másodjára járt túl az eszünkön és aratott most könnyű győzelmet ellenünk.
Összegezve a napot reálisnak érzem a negyedik helyezést. Ellenfeleink sokkal jobb feltételek mellett készülhetnek nap mint nap, hiszen biztosan nem küszködnek olyan létszámhiánnyal, mint mi. E nélkül pedig nem lehet mérkőzés jellegű szituációkat generálni, gyakorolni.
Akik ott voltak, fel a fejjel, mert mindig van új a nap alatt!
A mai napon a rendezőbizottság csapatunkból a legjobbnak Hajnal Norbertet találta. Gratulálunk neki!
I. Eger SE
II. VS Dunakeszi
III. Jászberényi FC
IV. SC Hírös-Ép
V. UFC Kecskemét
VI. Újpest FC
VII. KLC-KTE SI
VIII. SZEOL SC
A csapat tagjai:
Makádi Martin, Hajnal Norbert, Szabados Levente, Visinka Valentin, Szegedi Levente, Kárpáti Ákos, Selmeci Márk
Edző: Koós Károly
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…