
U8/U9 Véget ért a Kölyökliga
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2024.06.30. • •
Egyesületünk a hagyományokhoz híven idén is megtartotta a nyári évzárót a Balatonparton. A kirándulással egybbekötött focitornára az U7 két csapattal, az U8 szintén két csapattal, míg az U9 egy csapattal képviseltette magát a 2023/2024-es évad utolsó tornáján. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel egyesületi busszal érkeztünk már pénteken a kétnapos eseményre és közel 150 fővel foglaltuk el a szállásokat.
A rengeteg közös program tökéletes közösségkovácsoló és örök élmény mind a szülőknek- mind a gyerekeknek.
Pénteken egy közös pizzázás, csapatmegbeszélések és az euróba bajnoki nyitóforduló volt a közös program, de a bátrabbak már ezen a napon is fürdöttek a Balatonban.
Szombaton az U8 és az U9 küzdelmei mellett a magyar válogatottnak is szurkolhattunk, illetve este egy közös vacsora mellett (az elnök úr felajánlásának jóvoltából) anekdotázhattunk, hogy ki volt az aznapi aranyérmes. Ha a tornán nem is, de az edzők este biztosan elhozták az aranyérmet!
Vasárnap pedig fitten és kipihenten folytatódtak a küzdelmek az U7-es korosztályban, akik annyira jól érezték magukat, hogy egészen a dobogóig focizták el magukat.
A hétvégén a már szokásosnak mondható balatonlellei túrán vett részt az U8-as korosztályunk is. A tornán 2 csapatot is tudtunk indítani és mindkét brigád nagyon jól helyt állt, gyönyörű gólokat és rendkívül jó hozzáállást láthattunk. Hatalmas gratuláció jár mindenkinek az egész éves munkáért, most jár a jól megérdemelt pihenő, és augusztusban folytatjuk!
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…