
U19: Fájó vereség
2025.03.20.
2019.09.04. • •
Maczelka Gábor összefoglalója:
„Az 2011-és születésűek korosztályában ebben az évben 9 csapat versenyzett. 2 csapatot a hazai, Hírös-Ép egyesület adta. Az egyik csapat az “A” csoportban, a másik csapat a “B” csoportban versenyzett. Az “A” csoport játékosain látszott, hogy komolyan vették a tornát, ugyanis a csoportot az első helyen, 100%-os győzelmi rátával zártuk. Többek közt a Grosics Akadémiát, a Békéscsaba LA-t, az Ikarus BSE-t, és a Szeged DAFC csapatait is sikerült legyőzni, utóbbi két csapat ellen kapott gól nélkül zártunk. A csoportmeccsek után a döntőbejutásért keresztbejátszás következett, ahol a “B” csoport 2. helyezettjével játszottunk, azaz a Szeol SC csapatával. Két egyéni alakítás révén sikerült 2-1-re diadalmaskodunk, és bejutnunk a döntőbe. A döntőn már látszott, hogy nagyon fáradtak a srácok, nem is sikerült koncentrálni annyira, mint az ezt megelőző meccseken, sajnos 2-1 re kikaptunk az MTK csapatától és csak a második helynek örülhettünk.
A második csapatunk a “B” csoportban kikapott a Szeol SC-től és a későbbi bajnok MTK-tól, illetve sikerült legyőzni a KLC csapatát, így csoport harmadikként az 5. Helyért játszott a Grosics Akadémiával, melyet elveszített. Így 6. helyen zárt csapatunk.
Gratulálok mindenkinek a teljesítményért.”
Az ezüst érmes csapat tagjai: Bagi Benett, Csutak Ármin, Czibók Dávid, Hagyó Levente, Kárász Bence, Kocsis Nimród, Német Kolos, Velkei Máté
A 6. helyezett csapat tagjai: Bakó Dorián, Bertus Lóránt, Kovács Martin, Nagy Árkádiusz, Nagy Márk, Pásztor Dávid, Tapodi Bence
A torna legjobb kapusa címet csapatunk hálóőre, Német Kolos, míg a legjobb hazai játékos címet Kárász Bence kapta.
Felkészítő edzők: Pelikán István, Maczelka Gábor, Ronkó Zsolt, Keresztes Zoltán
Kapus edzők: Kerpits Ferenc, Fehérvári Noémi
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…
2025.03.11.
2025.03.08. szombaton elstartolt az U19 Északi csoportja…
2025.02.22.
Partnercsapatunk, a Szanda Focisuli szervezésében…
2025.02.17.
Javában zajlik a felkészülés a serdülő csapatainknál…
2025.02.16.
2025.02.12.
A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…
2025.01.21.
Jól sikerült az újév, a legkisebb korosztályokban.…
2024.12.17.
2024.12.15.vasárnap Vecsésen járt U7-es egyesületünk…
2024.12.06.
Újabb mérföldkőhöz érkezett egyesületünk, hiszen…
2024.12.04.
2024.12.04. szerda délelőtt a Kecskeméti Széchenyivárosi…
2024.12.03.
Egyesületünk a hagyományokhoz híven idén is évzárót…
2024.11.29.
2024.11.24-én szombaton Törökbálinton járt az U9-es…
2024.11.25.
2024.11.19.
Elmaradt mérkőzését pótolta U13-as csapatunk, ahol…
2024.11.17.
2024.11.17. vasárnap, Törökbálinton járt az U10-es,…
2024.11.12.
Az U7-es korosztályunk a Dunamenti Gyermekliga 5.…
2024.11.12.
Az U13 Északi csoportjának 9. fordulójában helyi…