
Serdülő: Dupla győzelem
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2018.01.29. • •
Szombaton került megrendezésre a hazai rendezésű XXI. SC Hírös-Ép Téli Kupa, a 2010-es korosztály számára, melyen betegségek miatt kapusaink nélkül kellett részt vennünk. A megoldást két mezőnyjátékosunk, Tovaj Csanád és Fricz Pál jelentette, akik felváltva helytálltak és megoldották a rájuk hárult feladatot.
Az első csoportmérkőzésünkön azzal a KLC-KTE SI csapatával játszottunk, akivel egy hete döntőztünk Izsákon. Magabiztos és szép játékkal, jó helyzetkihasználással sikerült 8-0-ás győzelemmel indítani a napunkat. Következőnek jött a SZEOL SC csapata, ahol már az "ideiglenes" kapusainknak több dolguk volt, de sikerült kapott gól nélkül lehozniuk a meccset, így 4-0-ás győzelemmel csoportelsőként vártunk az elődöntőre.
A döntőbejutásért nagy városi riválisunkkal, az UFC csapatával mértük össze erőinket, akikkel mindig szoros mérkőzéseket szoktunk vívni. A mérkőzés nagy részében mi domináltunk, ez főleg a helyzeteinkben mutatkozott meg, hiszen számtalan lehetőség került kidolgozásra, de a döntő pillanatokban nem sikerült gólra váltanunk, viszont kapusaink ismét gól nélküli meccset produkáltak, így 0-0-ás végeredmény után jöttek a büntetők. Fricz Pál egyet sikeresen hárított, míg mi mindegyiket belőttük, így 3-1-es győzelemmel döntőbe kerültünk.
A döntőben a kiskunhalasi Szilády RFC csapatával találkoztunk, akikkel úgy mint az UFC-vel, szintén nagy mérkőzéseket szoktunk játszani. Az elején el tudtunk húzni 2 góllal, amelyet egalizált a Halas. Helyzetek és küzdés mindkét oldalon, viszont Sápi Kristóf két félpályás bombájával sikerült 4-2-re nyernünk, ezzel elhódítani a kupát.
Az egész torna alatt a srácokon látszódott, hogy élvezték a focit, sok gólt szereztek, melyekben mindenki maximálisan kivette a részét. Egyre jobban látszódik a fiúkon a fejlődés, reméljük, hogy tudjuk velük folytatni ezt az utat és sok szép sikerben lesz még részünk. Legközelebb az eperjesi tornán szeretnék sikeresek lenni.
Gratulálok az egész csapatnak!
I. SC Hírös-Ép
II. Szilády RFC
III. SZEOL SC
IV. UFC Kecskemét
V. KLC-KTE SI
VI. Jászberényi FC
Legjobb játékos: Kárász Bence (Szilády RFC)
Gólkirály: Csizmadia Máté (SC Hírös-Ép)
Legjobb kapus: Fricz Pál (SC Hírös-Ép)
Legjobb hazai játékos: Kincses Károly (SC Hírös-Ép)
Edző: Hájer Sándor
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…